Amerikai kémtengeralattjáró titkos akciója Oroszországban

Búvár dolgozik egy kommunikációs kábelen a tengerfenéken

Egy kapitány gyerekkori emlékei alapján valósult meg minden idők legsikeresebb amerikai hírszerzési hadművelete, amely 1971-től 1980-ig tartott. Az amerikai flotta kém-tengeralattjárói a CIA és az NSA megbízásából lehallgató berendezést szereltek a tenger alatti szovjet telefonkábelekre. A lehallgatott beszélgetések nem csak titkos rakétafejlesztésekről szóltak, de a szovjet tisztek családi életébe is bepillantást engedtek. Az akciót egy volt nemzetbiztonsági szakértő buktatta meg, amikor 35 ezer dollárért eladta a szovjeteknek a hadművelet információit, akik a felszínre hozták a lehallgató berendezést. A hat méter hosszú, hattonnás, nukleáris meghajtású „poloskát" egy moszkvai múzeumban állították ki, ahol ma is megtekinthető.

Elhelyezik a poloskát

A Halibut az egyik Hallal kereste meg a kábelt, majd lehorgonyzott a víz alatt. Csak ez a művelet egy teljes napig tartott. Végül néhány méterre lebegett a kábel közelében, 120 méter mélyen, teljes sötétségben, amikor a búvárok elhagyták a nyomáskamrát és kiúsztak a közel nulla fokos vízbe. A tengeralattjáróról köldökzsinóron a ruhájukba pumpált 27 fokos víz óvta őket a kihűléstől.

Búvár dolgozik egy kommunikációs kábelen a tengerfenéken Forrás: Wikimedia

Óvatosan ráhelyezték a kábelre azt a berendezést, amelyik a vezeték fizikai megsértése nélkül, indukciós elven működött, és kívülről tudta érzékelni a kábelben futó jeleket. A „poloskát" egy ideiglenes vezetékkel összekötötték a Halibuttal, ahol egy elkülönített helyiségben ott ültek a haditengerészeti hírszerzők, a kémek, ahogy a matrózok hívták őket. Ez a részleg annyira titkos volt, hogy a kémeken kívül csak a tengeralattjáró kapitánya léphetett be ide. A felderítési szakemberek belehallgattak a továbbított jelekbe, és alig hittek a fülüknek:

a víz alatti telefonkábelen a szovjetek nyíltan, minden titkosítás és rejtjelzés nélkül beszélgettek egymással.

A USS Halibut kém-tengeralattjáró részletes ábrája Forrás: Covert Shores, H. I. Sutton

A több órás lehallgatási munka után a Halibut elindult, hogy teljesítse a fedősztori feladatát is. A Halak a tengeri lövészetek helyszínen, a tengerfenéken hamar rábukkantak az új szovjet SS-N-12 szuperszonikus, hajó elleni rakéta darabjaira. A fedősztori olyan hatékony volt, hogy a búvárok több száz, kisebb-nagyobb fémdarabot szedtek össze.

Amikor a Halibut egy hónap múlva visszatért az Egyesült Államokba, a Nemzetbiztonsági Ügynökség, az NSA emberei még kikötés előtt, a tengeren átvették a hangszalagokat, nehogy később a kikötőben bárki meglássa a titokzatos dobozok elszállítását.

Az SS-N-12 NATO-kódjelű, az orosz flottában P-500 Bazaltnak nevezett rakéta, amelynek a darabjait a Halibut összeszedte az Ohotszki-tengeren. A fotó a Moszkva cirkálón készült, a hadihajó az orosz-ukrán háború első hónapjaiban elsüllyedt a Fekete-tengeren 2022-ben Forrás: Facebook

A tengerfenékről felhozott fémdarabokat az Energiaügyi Minisztérium egy szupertitkos laboratóriumába vitték. Ez valójában a Pentagon egy fegyverzetfejlesztési részlege volt, és itt több hónapos munkával újjáépítették a szovjet rakétát.

Operation Ivy Bells

Így kezdődött az Ivy Bells-nek nevezett akciósorozat, az amerikai hírszerzés máig legsikeresebb hadművelete. A Halibut nemsokára egy hathónapos küldetésen visszatért az Ohotszki-tengerre. A misszió részben azért tartott ilyen hosszú ideig, mert az elavult tengeralattjáró csak kb. 18 km/ órás cammogásra volt képest.

Egy új, izotóp-meghajtású lehallgató berendezést vitt magával, amely hat méter hosszú és hat tonna súlyú volt. Ez már több hónapnyi felvételt is tudott tárolni.

Az „óriáspoloskát" úgy tervezték meg, hogy ha a szovjetek felemelnék a kábelt, pl. karbantartásra vagy javításra, automatikusan leoldjon.

A Halibut és az atom-meghajtású lehallgató berendezés Forrás: Unredacted

A Halibut egy hétig lebegett a vezeték mellett, aztán Guam szigetére hajózott. A legénység itt töltötte az időt, amíg visszatérhettek a felvételekért a szibériai partokra. A kapitány még egy hetet várt a tenger alatt, mert minden szalagot teljesen meg akart tölteni felvételekkel. Az egyik napon hatalmas vihar tört ki a felszínen, és a víz mozgása ide-oda rángatta a 3800 tonnás tengeralattjárót. A vihar még a mélységben is olyan erejű volt, hogy végül mindkét horgonyláncot eltépte, és a Halibut elkezdett felfelé emelkedni. Csakhogy a búvárok épp a kábelnél dolgoztak, a köldökzsinórjaik pedig a tengeralattjáróhoz rögzítették őket.

Tudták, hogy ha a Halibut felemelkedik és magával húzza őket, meghalnak a váratlan nyomáskülönbség miatt. Ha elvágják a köldökzsinórjaikat, akkor pedig egyszerűen megfulladnak.

A helyzetet McNish kapitány mentette meg, aki megnyitotta a ballaszttartályokat, és a Halibut lesüllyedt a tengerfenékre. A búvárok gyorsan bemásztak a nyomáskamrájukba. A tengeralattjáró még napokig az iszapban ült, és végül a sűrített levegő vészhelyzeti kiengedésével sikerült felemelkednie.

Amerikai katonai búvár a temgerfenéken az 1970-es években Forrás: Covert Shores, H. I. Sutton

A lehallgatási akció olyan fontos volt, hogy a hírszerzési aranybánya teljes kiaknázásához még két tengeralattjárót, a USS Seawolfot és a USS Parche-t is bevetették a műveletben. A tengeralattjárók felváltva hajóztak be az Ohotszki-tengerbe. A felvételek cseréje a hatalmas kockázat ellenére már szinte rutinszámba ment, így a búvároknak egymás ijesztgetésére is volt idejük. Az egyik alkalommal, amikor több hónap elteltével ki kellett cserélni a szalagokat, az „óriáspoloskához" úszó búvárok halálra rémültek, amikor egy bölénykoponyát találtak a helyszínen. Az előző turnus búvárai viccből odavitték a rémisztő koponyát és ott hagyták a berendezés tetején.

A búvárok elhelyezik a lehallgató berendezést a tengerfenéken Forrás: Linkedin

Az akciók a viccelődés ellenére minden egyes alkalommal akár a teljes legénység halálával is végződhettek volna. Egy alkalommal Seawolf egy viszonylag sekély tengerrészen, 100 méteres mélységben, a felszíni tájfun hullámainak hatására olyan mélyen beleragadt az iszapba, hogy egy ideig nem tudott felemelkedni. Ráadásul a reaktor hűtésére szolgáló rendszer homokot, sarat, csigákat, korallokat és egyebet szívott be, ami kezdte eltömíteni a csöveket. A reaktor hőmérséklete megemelkedett, és a technikusok attól tartottak, hogy le kell állítani, még mielőtt megolvad. A tengeralattjáró áram nélkül, persze, halálra lett volna ítélve. A fogságba esés pedig tilos volt – ebben az esetben a tengerészeknek fel kellett volna robbantaniuk a hajó megsemmisítésére elhelyezett tölteteket. A Seawolf végül nagy nehezen el tudott szakadni a tengerfenékről.

A USS Parche az utolsó kikötésekor 2004-ben. A tornyán látszanak a kitüntetései, amelyek máig szigorúan tikos küldetésekért kapott. Ez a tengeralattjáró volt az amerikai flotta legelismertebb hadihajója Forrás: Goat Locker

A közel 10 évig tartó műveletben végül a Parche teljesen átvette az egyre rosszabb állapotú, még az ötvenes évekből származó Halibut és Seawolf helyét. A Parche legkockázatosabb bevetésein a szovjet Északi Flotta kábeleit hallgatták le. Végül ez lett minden idők legtöbbször kitüntetett amerikai hadihajója, de egyetlen elismerés okát sem lehetett nyilvánosságra hozni.

A lehallgatások eredménye

A lehallgatott beszélgetések tökéletes képet adtak a szovjet fegyverzet-fejlesztésekről, a sikerekről és a kudarcokról. Az információk alapján az amerikai hadvezetés meg tudta határozni, milyen szovjet tengeralattjáróktól és rakétáktól kell tartani, és melyek azok, amelyeket nyugodtan figyelmen kívül hagyhatnak a SALT fegyverzetcsökkentő tárgyalásokon.

Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár és Geralnd Ford amerikai elnök Vlagyivosztokban, a fegyverzetcsökkentési tárgyalásokon 1974-ben Forrás: Fehér Ház, NARA

A külügyminisztérium emberei nem is tudták, miért írtuk fel nekik egy cetlire, hogy egy aktuális szovjet fegyverrendszert ne fogadjanak el cserealapnak, csak megismételték, amit leírtunk nekik. Mi meg a lehallgatások alapján tisztában voltunk azzal, a szovjetek már évekkel korábban rájöttek, hogy az a bizonyos rendszer nem jó, hatástalan, de azt hitték, hogy a tárgyalásokon aduként használhatják velünk szemben,

mondta erről a SALT-csoport egyik hírszerző tagja.

A beszélgetésekben családi és gyakran intim részletek is elhangzottak egyes tisztek és a szeretőik kapcsolatáról. Egy alkalommal egy fiatal szovjet tiszt az angoltudásával büszkélkedett és így udvarolt egy lánynak. A beszélgetés felvételét a Halibut hírszerzői még a fedélzeten meghallgatták, és olyan izgalmasnak találták, hogy titokban behívták a tengeralattjáró több altisztjét, hogy együtt szurkoljanak a szovjet fiatalembernek.

Telefonbeszélgetés a Szovjetúnióban az 1970-es években Forrás: Russia Beyond

Egy személyi csőd következményei

Egyszer mindennek vége szakad, tartja a mondás, és itt sem történt másképp. Az amerikai hírszerzők megdöbbenve látták a műhold-felvételeken 1981-ben, hogy szovjet hadihajók vannak az Ohotszki-tengeri lehallgató berendezés környékén. Nem sokkal később a szovjet hajók felemelték a kábelt, az "óriáspoloska" pedig eltűnt. Az amerikaiak még évekig véletlennek tekintették a dolgot, de aztán kiderült, hogy a szovjetek nem pusztán megérzés alapján fedezték fel a szerkezetet.

A hattonnás amerikai "poloska", amelyet a szovjetek kiállítottak egy múzeumban Forrás: Naval Orded

Az Ivy Bells-hadművelet azért végződött így, mert egy Ronald Pelton nevű amerikai 65 ezer dolláros adósságba keveredett. Túl sokat költött a hitelkártyájáról, a bank pedig el akarta árverezni a házát, ezért Pelton besétált a washingtoni szovjet nagykövetségre 1980-ban. Ott tökéletes oroszsággal közölte a döbbent KGB-rezidenssel, hogy a munkahelye az NSA, és pénzért hajlandó elmondani mindent, amit tud az amerikai haditengerészeti hírszerző akciókról. Peltonnak nem volt szüksége egyetlen titkos dokumentum átadására sem, mert a fotografikus memóriája révén bármilyen iratot vagy fotót fel tudott idézni. Az árulásért mindössze 35 ezer dollárt kapott, ami nem is fedezte az adósságait.

Pelton a letartóztatásakor Forrás: Reddit

1985-ben bukott le, amikor egy szovjet KGB-tiszt, Vitalij Jurcsenkó dezertált az Egyesült Államokba, és elmondta, hogy egy kém buktatta meg az Ivy Bells-akciót. Peltont háromszoros életfogytiglani börtönre, plusz tíz évre ítélték, valamint kártérítést is kellett fizetnie. 2015-ben amnesztiával szabadult. 80 éves korában, 2022-ben halt meg.

James Bradley kitüntetés vesz át a Fehér Házban. Az NSA kizárta a lehallgatási anyagok megtekintéséből Forrás: Blind Man's Bluff, egy példány a szerző birtokában

James Bradley kapitány a Haditengerészeti Hírszerzésnél több kitüntetést kapott, amiért kitalálta és megvalósította az Ivy Bells-hadműveletet.

A sors fintora, hogy az NSA nem engedte betekinteni a lehallgatással szerzett információkba, mert szerintük Bradley jogosultsága nem volt elegendő a szupertitkos anyagok elolvasásához.

A szovjetek a Barents-tengeri lehallgató berendezést nem találták meg, és az még évekig működött.

Epilógus

Az Ivy Bell-hadművelet ma is szigorúan bizalmas minősítésű. John Lehman, volt haditengerészeti miniszter, fogalmazta meg az amerikai kormány álláspontját erről még az 1990-es években, és máig ez a hivatalos válasz az akciót firtató kérdésekre:

Sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánok semmilyen információt, amit megjelent a sajtóban vagy máshol. Annyit mondhatok, hogy volt olyan tengerészeti hírszerzési műveletünk, amelynek révén folyamatosan pontos és kifejezetten részletes bepillantást nyertünk a szovjet katonai tervezés rendszerébe és a szovjet katonai gondolkodásba.

Amerikai katonai búvárok közelítik meg a USS Virginia atommeghajtású tengeralattjárót egy hadgyakorlaton Forrás: Twitter