Egyesült Királyságból származó méhek vizsgálata alapján jöttek rá arra a szakemberek, hogy a melegebb és nedvesebb időjárás kedvezőtlenül befolyásolja a méhek fejlődését. A kutatómunkában két egyetem munkatársai vettek részt, eredményeiket a Journal of Animal Ecology című folyóiratban közölték.
„Az előrejelzések szerint a melegebb és csapadékosabb körülmények nagyobb stressznek teszik ki a poszméheket. Az éghajlatváltozás következtében ezek a környezeti viszonyok gyakoribbá fognak válni, így a méhekre nehéz idők várnak a 21. században" – mondta Richard Gill, az Imperial College London munkatársa, a friss kutatás társszerzője.
A szakértők számos olyan korábbi kutatást vettek alapul, amelyek szerint a méhek komoly bajban vannak.
Az Open Access Government hírportál szerint a nagy méhpopulációk különösen veszélyeztetettek, ami komoly veszélybe sodorja a világ 115 legfontosabb élelmiszernövényének 75 százalékát. Ezek beporzását ugyanis alapvetően a méhek végzik.
Andres Arce, a Suffolki Egyetem kutatója, a tanulmány társszerzője szerint a projekt célja, hogy pontosan meghatározzák, hogyan reagálnak a méhek az adott éghajlati viszonyokra. Ennek ismeretében a szakemberek időben tudnának lépni, hogy megóvják a méhek egészségét, és megállítsák populációik hanyatlását.
Reméljük, hogy képesek leszünk megjósolni, hogy hol és mikor lesznek legveszélyeztetettebbek a méhek, és ennek ismeretében meghozhatjuk a szükséges védelmi intézkedéseket"
– nyilatkozta Arce a Bloombergnek.