Különös szarkofágot találtak a Notre-Dame alatt most feltárt sírokban

szarkofág
A képen a 14. századi ólomszarkofág látható a párizsi Notre Dame katedrális padlójában
Vágólapra másolva!
Feltehetően a 14. századból származó sírokat és egy ólomból készült szarkofágot találtak a 2019-es pusztító tűzvész miatt restaurálás alatt álló párizsi Notre-Dame katedrálisa alatt. A Kulturális Minisztérium tájékoztatása szerint a „figyelemre méltó tudományos színvonalú" temetkezési helyek az ókori templom tornyának újjáépítésének előkészítő munkálatai során kerültek elő azon a központi helyen, ahol a kereszthajó keresztezi a hajót.
Vágólapra másolva!

A sírok között rejtőzött egy „teljesen megőrzött, emberalakú, ólomból készült szarkofág". Feltételezések szerint a koporsót egy magas rangú méltóság számára készíthették az 1300-as években, tehát a székesegyház építését követő évszázadban.

A sírokhoz hasonlóan festett szobrok elemei közvetlenül a székesegyház jelenlegi padlószintje alól kerültek elő, amelyek az eredeti, 13. századi szentélykorlát részeiként azonosíthatók, mint az oltárterületet a hajótól elválasztó építészeti elem.

A régészek finoman megtisztították és feltárták a földből előkerült szobrokat, köztük egy pár faragott kezet. Egy szakállas férfi mellszobrán és néhány faragott növényen még mindig láthatóak a festéknyomok.

A csapat egy mini endoszkópos kamerát használt, hogy bepillantást nyerjen a szarkofág belsejébe, amely a föld és a kövek súlya miatt elvetemült.

A képen a 14. századi ólomszarkofág látható a párizsi Notre Dame katedrális padlójában Forrás: AFP via Getty Images/Julien De Rosa

– mondta Christophe Besnier, a projekt vezető régésze a ScienceAlert online tudományos portálnak. – Az a tény, hogy a növényi elemek még mindig a szarkofágban vannak, azt jelenti, hogy a test nagyon jó állapotban kell, hogy legyen.

Dominique Garcia, az Országos Régészeti Kutatóintézet munkatársa szerint a lelet segíthet jobban megérteni a középkori temetkezési gyakorlatokat.

Az új sírokat akkor fedezték fel, amikor az újjáépítő csapatok épp a hatalmas állványzatok felszerelésére készültek a torony újjáépítéséhez, de előbb ellenőrizniük kellett a talaj stabilitását.

Ennek során találtak egy 19. századi földalatti fűtési rendszert, amelynek téglacsövei között ott hevert a szarkofág.

A lelet izgalmas, ám az „óra ketyeg" a régészek számára. Március 25-ig kaptak időt arra, hogy befejezzék a munkájukat, mielőtt a rekonstrukciós projekt folytatódna a katedrális tervezett 2024-es újranyitása érdekében.