A fúziós reaktor egyik kulcstechnológiáját tesztelik Magyarországon

Számítógép-generált kép a törtjégbelövő rendszer laboratóriumáról az Energiatudományi Kutatóközpontban
Vágólapra másolva!
Az ELKH Energiatudományi Kutatóközpont Fúziós Plazmafizika Laboratóriuma több más hazai vállalattal közösen nyert el egy több mint 2,4 millió eurós – átszámítva több mint 850 millió forint összértékű – pályázatot, amely jelentős mértékű hazai ipari hozzájárulással valósul meg. A munka heteken belül el is kezdődik. Célja, hogy 18 hónap alatt felépüljön egy kísérleti biztonságvédelmi rendszer az ITER magfúziós kísérleti berendezés számára - írja az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) közleménye.
Vágólapra másolva!

A csillagok energiatermelésének földi körülmények között történő megvalósítása immár fél évszázados vágya az emberiségnek.

Az Európában jelenleg is épülő ITER-berendezés jelentős lépés ezen az úton.

Ebben a berendezésben a Nap közepén uralkodó hőmérsékletnél forróbbra hevített, kb. 100 millió °C-os hidrogéngáz ég el héliummá, miközben tízszer több energia keletkezik, mint amennyit az anyag fűtésére elhasználunk.

A földi „csillagok" begyújtásához az emberiség eddigi legkomplexebb berendezését kell megépíteni és üzembe helyezni.

A beindítás mellett kritikus fontosságú a berendezés biztonságos leállítása is. A forró anyagba puskagolyó gyorsaságú, mínusz 260 °C-os hidrogénjég-lövedéket, más néven pelletet lőnek. Ez egy sörétes puskához hasonlóan kis méretű jégdarabokkal szórja meg a célpontot, funkcióját tekintve úgy, mint egyfajta poroltó.

Az elmúlt évtized kutatásainak eredményeképpen Budapesten épülhet meg a belövőberendezés prototípusa.

Számítógép-generált kép a törtjégbelövő rendszer laboratóriumáról az Energiatudományi Kutatóközpontban Forrás: ELKH

Az EK kutatói a pellet előállításának, gyorsításának és törésének tesztelésével, a kilövőszerkezet mérnöki tervezésével, illetve a szükséges kísérleti és megfigyelési módszerek kifejlesztésével jelentős mértékben hozzájárulnak az ITER későbbi biztonságos üzemeltetéséhez.

A berendezés gázrendszere a H-Ion Kft, míg a kriogén tervezése a VTMT Kft hozzájárulásával valósul meg, bővítve ezzel a Wigner FK, a C3D Kft., a GEMS Kft. és a Fusion Instruments Kft. által megkezdett magyar hozzájárulás értékét.