Kutatók Éjszakája - Hétfő este kezdődik a regisztráció

Kutatók Éjszakája
Kutatók Éjszakája - tavaly is nagy sikert aratott a rendezvény
Vágólapra másolva!
Hétfő estétől olvasható a Kutatók Éjszakája programkínálata a rendezvény honlapján. Ettől az időponttól regisztrálhatnak az érdeklődők azokra az eseményekre is, amelyekre csak korlátozott számú érdeklődőt tudnak fogadni a szervezők.
Vágólapra másolva!

Kísérletek, bemutatók és előadások szerepelnek a kínálatban

Idén a világjárvány miatt az esemény minden programját a világhálón, online követhetik majd az érdeklődők november 27-28-án. A kínálatban szerepelnek olyan programok is, amelyekre technikai okokból csak korlátozott számú érdeklődőt tudnak fogadni a szervezők, ezekre hétfő este 20 órától lehet regisztrálni a www.kutatokejszakaja.hu honlapon - közölték hétfőn a szervezők.

A Kutatók Éjszakáján számos kísérlet és bemutató várja - a koronavírus-járvány miatt most csak online - az érdeklődőket Fotó: Polyák Attila - Origo

A közlemény szerint az érdeklődők több mint 90 csatlakozó partner kínálatából, több száz program közül választhatnak.

Lesznek ezek között előre felvett kísérletek, bemutatók és előadások, melyek folyamatosan látogathatóak,

időponttól függetlenül. A szervezők emellett élőben közvetített eseményekkel, kerekasztal-beszélgetésekkel és interaktív programokkal is készülnek.

A tudomány és innováció legújabb eredményei lesznek terítéken

Mint írják, a legtöbb program a tudomány és innováció újdonságai iránt érdeklődő fiataloknak szól, de a tapasztalatok szerint

a szülők, nagyszülők is megtalálják a számukra érdekeseket.

A Kutatók éjszakája egy Európa-szerte megrendezett ingyenes eseménysorozat a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésére, amit a hagyományok szerint szeptember végén szoktak megrendezni.

Kutatók Éjszakája - tavaly is nagy sikert aratott a rendezvény Fotó: Polyák Attila - Origo

Az eseményen szórakoztató, inspiráló előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon, játékos programokon keresztül ismerkedhet meg minden korosztály a tudományos kutatás új eredményeivel. Az országos programsorozat időpontja idén a járványhelyzet miatt tolódott el novemberre.

(Forrás: MTI)