Hárommilliárd forint értékben kelt el egy könyvritkaság

Shakespeare
Shakespeare összes művét csak a halála után, 1623-ban adták ki először fóliánsként
Vágólapra másolva!
Csaknem 10 millió dollárral a világ legdrágábban elárverezett irodalmi műve lett Shakespeare első gyűjteményes kötetének (fóliójának) egy példánya, amelyet 9,97 millió dollárért, átszámítva kereken három milliárd forintért vásárolt meg egy vevő szerdán a Christie's aukciósház New York-i árverésén.
Vágólapra másolva!

Anyagi gondjai enyhítése miatt vált meg tőle a tulajdonosa

A ritka 400 éves könyv a becsült ár duplájáért kelt el, mert előzetesen 4-6 millió dolláros (1,2-1,8 milliárd forint) eladási árral számoltak az aukciósház becsüsei.

A vásárló Stephan Loewentheil amerikai antikvárius,

a ritka könyvek és fényképek gyűjtője, a 19th Century Rare Book & Photograph Shop nevű New York-i és baltimore-i könyvkereskedések alapítója.

William Shakespeare egykorú portréja 1609-ből Forrás: Wikimedia Commons/Royal Shakespeare Company

A Mr. William Shakespeare's Comedies, Histories, & Tragedies (Mr. William Shakespeare vígjátékai, királydrámai és tragédiái) című, 1623-ban kiadott könyvet a Mills College oaklandi (Kalifornia) művészeti egyetem bocsátotta áruba anyagi gondjai enyhítésére.

A szerdán elárverezett kötet egyike a még magánkézben lévő hat példánynak,

amely hajdan a nagy Shakespeare-kutató, Edmond Malone (1741-1812) tulajdonában volt.

Olyan műveket is tartalmaz, amiket korábban nem adtak ki

Egy komplett első fólió legutóbb 2001-ben került piacra, akkor rekordnak számító 6,2 millió dollárt fizettek érte árverésen. A kötetet Shakespeare barátai, John Heminges és Henry Condell színészek készítették elő fólió formátumban a drámaíró halála után.

Shakespeare szonettjeinek 1609-es kiadása. Az első kiadású Shakespeare művek rendkívül komoly értéket képviselnek Forrás: Wikimedia Commons/Shake-Speare's Sonnets, quarto published by Thomas Thorpe, London, 1609

Az akkor Shakespeare-nek tulajdonított összes, 36 színpadi művet tartalmazza, köztük olyanokat, amelyeket addig nem publikáltak

és amelyek talán nem is maradtak volna fenn e kiadás nélkül.

Noha Shakespeare művei közül 18-at már korábban is kiadtak, az első fólió az egyetlen megbízható forrása nagyjából további húsz szövegének és értékes forrásszövege a korábban publikáltaknak is.

Shakespeare összes művét csak a halála után, 1623-ban adták ki először fóliánsként Forrás: Wikimedia Commons

Nem tartalmaz viszont az irodalomtudósok által részben Shakespeare-nek tulajdonított két darabot, a Pericles-t és A két nemes rokont.

(Forrás: MTI/Reuters)