Mindenki megrettent a csatornában rejtőző vadállat láttán

keselyűteknős
A herpetológus szerint az állat túl nagyra nőtt, ezért dobták ki
Vágólapra másolva!
Félelmetes vadász bukkant fel az amerikai Fairfax egyik lakóövezetében. A nagy, zömök fejétől, az erős állkapcsoktól és a keselyűszerű csőrétől az itt élők nagyon megijedtek. 
Vágólapra másolva!

Elérhetik a több mint száz kilogrammot

A keselyűteknős a legnagyobb édesvízi teknősfajok egyike; a hímek hátpáncélja akár 80 centiméteresre is megnőhet, testtömege elérheti a 113 kilogrammot. Ez a példány – akit a megmentői Lord Fairfax-nek kereszteltek – egyelőre még nem érte el ezt a „versenysúlyt".

– mutatott rá Kleopfer. – A keselyűteknős a legerősebb harapással rendelkező teknős, és egyben a legerőteljesebb harapással bíró állatok egyike.

J.D. Kleopfe herpetológus a nagyra nőtt példánnyal Forrás: Virginia Department of Game and Inland Fisheries

Hozzátette: ha egy ember beleteszi az egyik ujját a szájába és az állkapcsa lecsukódik, akkor az jó eséllyel eltörik vagy még rosszabb.

A nagyra nőtt teknős végül a Virginiai Állatkertbe került. Jelenleg még karanténban van és megfigyelik. A szakemberek szerint azonban miután fogságban nevelkedett, ezért nem engedhetik vissza a vadonba.

A hosszú életű, sajátos étrenddel rendelkező keselyűteknős leginkább az Amerikai Egyesült Államok délkeleti részén, a Mississippi völgyében, attól keletre és nyugatra, valamint északra Indiana és Iowa államokban fordul elő.

Fontos azonban, hogy a vadon élő állatok szakértői szerint az aligátorteknősök nem jelentenek veszélyt az emberekre.