Mentőhajóra vártak, cápák jöttek: valóság volt A cápa rémtörténete

A túlélők

A USS Indianapolist 1945-ben egy japán tengeralattjáró torpedója küldte hullámsírba. A túlélők számára a valódi rémálom azonban csak a támadást követően kezdődött, a hajótörötteknek a cápák mellett, a szomjúsággal, kihűléssel, fáradtsággal és őrülettel is meg kellett küzdeniük. A USS Indianapolis történetét elmesélő monológ Spielberg klasszikusának, A cápának egyik legismertebb jelenete.

Mészárlás a tengeren

Az állatokat valószínűleg a robbanás, a süllyedő hajó és a sok vér együttesen csalta a szerencsétlenség helyszínére. Számos cápafaj él a tengerekben, közülük különösen agresszívnak számít az óceáni fehérfoltú cápa.

Túlélők beszámolói alapján vélhetően ennek a fajnak a képviselői csaptak le a legénységre.

A cápák először a holttestekből kezdtek falatozni, csakhamar viszont észrevették az élők kapálózását. A cápák kifinomult érzékszervvel rendelkeznek; az úgynevezett oldalvonallal (linea lateralis) képesek érzékelni a víznyomás legparányibb változását,

így akár egy több száz méterre lévő préda csapkodását is játszi könnyedséggel észlelik.

Óceáni fehérfoltú cápa Forrás: Cultura Creative/K2/Ken Kiefer 2

A pániktól izgő-mozgó matrózok mágnesként vonzották a környék cápáit. A ragadozók először a vérző sebesültekre csaptak le, emiatt az épségben lévő emberek kétségbeesetten próbálták eltaszítani maguktól sérült társaikat. Egyesek úgy próbáltak védekezni, hogy a halottakat a cápák felé lökték, hátha a bestiák jól laknak az elesettek húsától. A túlélők annyira sokkos állapotba kerültek a történtektől, hogy a hajótestből kimentett víz- és élelemadagjukat sem merték elfogyasztani. Persze kérdés, ilyen esetben mi lett volna a bölcs megoldás; egyes matrózok ugyanis pont a húskonzervek felnyitásával vonzották magukhoz a cápákat.

A véres horror napokon át tartott, a halottak száma pedig egyre csak nőtt. Nem csak a cápák tizedelték a tengerészeket, a szomjúság, a kihűlés legalább ugyanilyen halálos veszélyt jelentett.

Egyre több embernél jelentkeztek hallucinációk, amiket a sós tengervíz ivásával próbáltak csillapítani, így többen sómérgezés miatt haltak meg.

A túlélők végül rájöttek, hogy ha szorosan összezárnak, a ragadozók nem támadnak rájuk. Aki a szélre került, vagy elsodródott, halál fia volt.

A rémálom vége

A negyedik napon, délelőtt 11 óra környékén rutinrepülés közben egy szövetséges repülőgép szúrta ki a vízben küzdőket. Rövidesen az összes közelben tartózkodó légi és felszíni egységet riasztották, hogy a segítség minél hamarabb megérkezzen.

Elsőként egy hidroplán pilótája, Adrian Marks hadnagy ért a helyszínre. Ellátmányt és mentőtutajokat hozott magával, ám amikor megpillantotta, mekkora a baj, a parancsot megszegve leszállt a vízfelszínre. A legrosszabb állapotban lévőket nagy nehézségek árán sikerült beemelni a repülőgépbe. A többieket nem sokkal éjfél után a USS Doyle mentette ki a vízből.

A túlélők Forrás: Wikimedia Commons

A veszteségek horribilisek:

a 1196 főt számláló legénységből 317-en maradtak életben.

Nem tudni pontosan, a cápák mennyi emberrel végeztek, a becslések alapján akár 150-en is a tengeri ragadozók áldozatául eshettek.

Az Indianapolis tragédiája a mai napig az egyik legnagyobb szerencsétlenség az amerikai haditengerészet történetében.

Az amerikai haditengerészet szerette volna, ha a tragédia feledésbe merül - bár bírósági tárgyalások is voltak -, így sokan csak akkor hallottak róla először, amikor A cápa című Spielberg-filmben a Quint nevű cápavadász elmeséli a történetet.