Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Az 1912 és 1948 között rendezett olimpiai játékokon a képzőművészek is ringbe szálltak.
Az építészet, az irodalom, a zene, a festészet és a szobrászat legjobb alkotói a sportolókhoz hasonló érmeket kaphattak.
A műalkotások természetesen az olimpia témáját tükrözték, így az aranyat érdemlő művek olyan címeket viseltek, mint például „Visszaszámlálás", „Kiütés" vagy „A sport etűdje". Az első, olimpiai nyertes irodalmi művet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik alapítója, Pierre de Frédy, Baron de Coubertin francia pedagógus és sporttörténész írta A sport ódája címen. A díj odaítélésében nem volt semmi csalás: az elnök a pályamű leadásakor álnevet használt.
Frédy szerint a művészet alkotóelemének hozzáadására azért volt szükség a modern kori olimpiákon is, mert az ókori görögök a játékok szerves kísérőjeként művészeti fesztiválokat is tartottak.
Az évszázadok során a tánc, a film, a fotográfia és a színház mind az olimpia szerves részét képezte, ám művelői nem kaphattak érmes díjazást. Az említett 36 éves periódusban azonban összesen 151 érmet ítéltek oda a művészeknek.
Ma már szinte evidencia, hogy a fiúk színe a kék, míg a lányoké a rózsaszín. A 20. század közepéig azonban ez a fajta megkülönböztetés nem volt teljesen tiszta.
Franklin Delano Roosevelt, amerikai elnök gyermekként például még szoknyát is hordott, ami akkoriban a természetesnek tűnt.
A gyerekek (fiúk és lányok egyaránt) leginkább semleges, többnyire fehér színű ruhákat viseltek, és hét-nyolc éves korukig a hajukat sem vágták le.
Ez egészen addig tartott, amíg
az áruházak gondoltak egyet és bevezették a „nemek szerinti színeket”.
A szülők természetesen azonnal aggódni kezdtek amiatt, hogy gyermekeik talán „nem a megfelelő színű" ruhákat viselik. Ekkor kezdődött el a gyártók tömeges marketingje, és a kampányok üzenetei egyszerűen összekeveredtek.
Az Earnshaw's Infants nevű cég kereskedelmi kiadványa szerint például
az általánosan elfogadott szabály szerint a legmegfelelőbb viselet a fiúk számára a rózsaszín, míg a lányoknak a kék.
Ennek az az oka, hogy a rózsaszín határozott és erősebb szín, ezért alkalmasabb a fiú számára, míg a finomabb és lágyabb kék szebben mutat a lányokon."
Annak ellenére, hogy néhány, angolul jól beszélő kortárs személy gyakran erőteljesen támadja a „helytelen" nyelvhasználatot, az angol nyelv formális értelemben egykor a közemberekhez tartozott. Az angol bíróságok és az arisztokrácia tagjai többnyire franciául beszéltek.
Ezt több történelmi eseményre vezethetjük vissza.
A legfontosabb az 1066-os normann invázió, amely az elit tagjai között szakadáshoz vezetett. Az „úriemberek" sorában egyre több angol-normann és francia származású személy jelent meg és közben nem tűntek el azok a nemesi sarjak sem, akik csak angolul beszéltek.
Szükség volt azonban a közös kommunikáció nyelvére. Ennek kiválasztásában nagy szerepet játszott az is, hogy a híres Oroszlánszívű Richárd király is elsősorban franciául szólt a népéhez, akit Coeur de Lion-ként emlegettek.
Ehhez társult később az úgynevezett „brit akcentus", amely az amerikai függetlenségi háború idején született meg. A nyelv hangzása természetesen már ekkor is régiónként változott, és az oktatási intézményekben használt, úgynevezett BBC angol is csak a 19. században alakult ki.
További furcsaságokért kattintson a következő oldalra!
