Emberkínzás a 10 óra előtti munkakezdés

munkahelyi stressz
Vágólapra másolva!
Egy oxfordi kutató arra a következtetésre jutott, hogy ellenkezik a napi ritmusunkkal, ha délelőtt 10 óra előtt kezdjük a munkát. Paul Kelly szerint a modern kori kínzások egyik leggyakoribb formája, amikor arra kényszerítik az embereket, hogy 10 előtt felkeljenek, és dolgozni kezdjenek, olvasható a természetes életmódot hirdető Live The Organic Dream portálon.
Vágólapra másolva!

Szervezetünk egy beépített biológiai óra alapján működik. A tudományos néven cirkadián (nagyjából 24 órás) ritmusnak nevezett szabályozás egy genetikailag programozott ciklus, amely szabályozza az agyi aktivitásunkat, energiaszintünket, hormontermelésünket és időérzékünket.

Felborul a cirkadián ritmus

Azzal, hogy mindennap 10 óra előtt kezdünk dolgozni,

szó szerint kínozzuk magunkat,

mivel természetellenesen beleavatkozunk a cirkadiánritmusunkba, így számos szempontból felborítjuk egészségünk egyensúlyát.

Munkahelyi stressz Forrás: PhotoAlto/Téo Lannié

„Nem tudjuk megváltoztatni a 24 órás ritmusunkat – magyarázza Paul Kelly, az Oxfordi Egyetem idegkutatója, akinek fő kutatási területe a biológiai időzítés. – Nem tudjuk megtanulni azt, hogy egy adott időben keljünk. Májunk és szívünk más ritmusban működik, és mi arra próbáljuk rávenni e szerveket, hogy csúsztassák el ezt két-három órával."

Figyelmen kívül hagyták a belső órát

A 20. század elején bevezetett 8 órás munkanapot a gyári termelékenység maximalizálására vezették be, és nem vették figyelembe a természetes emberi belső órát. Testünk azonban a nap napi ciklusának megfelelően alakult ki az evolúció folyamán, nem pedig a modern üzleti és kereskedelmi stratégiák alapján.

– mondta Kelly a Brit Tudományos Fesztiválon. – Ez nemzetközi probléma. Mindenki szenved, pedig nem kéne."

A 10 órás kezdés lenne az ideális

Kelly elképzelése szerint az iskola kezdési idejét 8.30-ról 10 órára kellene tolni Nagy-Britanniában. Az elképzelést ki is próbálták egy kiválasztott iskolában, és bizonyos idő elteltével valóban azt tapasztalták, hogy

az iskolában javult az általános figyelmi szint, és vele együtt a produktivitás, és ami a legfontosabb, hogy a tanulók osztályzatai is jelentősen javultak.

Fiatal férfi kávézik New Yorkban Forrás: AFP/Getty Images/Mario Tama

Ha a társadalom más területein is meg tudnánk valósítani az elképzelést (azaz a későbbi munkakezdést), várhatóan ott is nagy lenne az előrelépés. A helyett, hogy fáradt, agyondolgozott, kávéval átitatott zombik dolgoznának a napnak azon óráiban, amikor aludniuk kellene,

boldog emberek természettől fogva produktív, teljesen kibontakozni képes, koncentrált társadalmához jutnánk.

Persze ehhez a munkáltatókat is meg kellene győzni, hogy már csak a kávéfogyasztás csökkentésével is rengeteget megtakaríthatna a társadalom, nem beszélve a jobb közérzet okozta nagyobb munkateljesítményről.