A tíz legizgalmasabb Naprendszeren kívüli bolygó

Vágólapra másolva!
Jelenleg 313 exobolygót - azaz Naprendszeren kívüli planétát - ismerünk, amelyek 268 csillag körül keringenek. Mára kiderült, hogy a bolygók keletkezése a csillagok kialakulásnak általános velejárója. Ugyanakkor az eddig megfigyelt exobolygók többsége a Jupiterhez hasonló égitest, szilárd felszín nélküli gázóriás lehet. Megismerésük közelebb visz bennünket a bolygókeletkezés, így a Földünkhöz hasonló égitestek születésének megértéséhez is. A műszertechnika és a megfigyelési módszerek fejlődésével jó eséllyel megtalálhatjuk az első Naprendszeren kívüli, Földhöz hasonló égitestet a következő évtizedben.
Vágólapra másolva!

Egy tőlünk 20,4 fényévre lévő, M-színképtípusú, átlagos csillag körül kering a Gliese 581c, az egyik "szuperföldnek" nevezett objektum. Tömege körülbelül ötszöröse a Földének, átmérője mintegy másfélszer nagyobb bolygónkénál. Csillagához közel mozog, azt mindössze 13 nap alatt kerüli meg.

A szuperföld megnevezés azonban megtévesztő is lehet, ugyanis egyelőre nem biztos, hogy a mi bolygónkhoz hasonló, kőzetégitestről van szó. Lehet, hogy az Uránuszra vagy a Neptunuszra emlékeztet. A modellek alapján a szuperföldek belső hője 30-40%-kal hosszabb időn keresztül teszi aktívvá felszínüket, és juttat szén-dioxidot a légkörbe, mint az a Földnél várható. Ez a gáz nemcsak üvegházhatásával melegíti a felszínt, de a növények fotoszintéziséhez is szükséges.

Forrás: NASA

Méretarányos fantáziarajz a Gliese 581c jelű exobolygóról és a Földről (NASA/JPL-Caltech/R. Hurt (SSC))