Megszólalt az egészségi állapotáról Körtvélyessy Zsolt

Körtvélyessy Zsolt, Barátok közt
Kecskemét, 2010. november 26. Körtvélyessy Zsolt István szerepében játszik II. János Pál pápa (Karol Wojtyla): Az aranyműves boltja című darabjának próbáján, melyet Cseke Péter rendezésében 2010. november 28-án a kecskeméti Katona József Színház Kelemen László Kamaraszínházában mutatnak be. MTI Fotó: Ujvári Sándor
Vágólapra másolva!
Három hét után kiengedték a kórházból Körtvélyessy Zsoltot, nemsokára színpadra is állhat.
Vágólapra másolva!

Hazaengedték a kórházból Körtvélyessy Zsoltot, miután a szívproblémája miatt az intenzív osztályt is megjárta, összesen három hétig szorult kezelésre.

A színész épp a lánya, Körtvélyessy Kinga autójába szállt be a kórháznál, amikor a Blikk kereste: "El sem hiszem, hogy eljött ez a nap. A lányom jött értem. Már nagyon vágytam haza, hiányzott az otthonom. Szerencsére az elmúlt hetek megpróbáltatásai után teljesen rendbe jöttem, nagyon jól érzem magam" – mondta a lapnak.

Körtvélyessy Zsolt Forrás: MTI/Ujvári Sándor

"Cseke Péter igazgatótól még egy nap szabadságot kértem, de utána belevetem magam a munkába. Természetesen könnyített üzemmódban, nem akarom hirtelen túlterhelni magam, de már nagyon várom, mert hiányzott a munkám. Szeptember elsején lesz az első előadásom a margitszigeti szabadtérin" – tette hozzá.