Kóbor János özvegye a mai napig várja haza férjét

Kóbor János felesége, Deme Zsóka nagymama létére is bombázó: fotó
Vágólapra másolva!
Kóbor János, a Kossuth-díjas Omega együttes alapító tagja 78 éves korában koronavírus következtében halt meg. Két év telt el azóta, hogy Mecky elment, a család fájdalma azonban nem múlik. 
Vágólapra másolva!

Kóbor Zsóka a legutóbbi interjújában azt mondta, néhai férje élete a színpadon zajlott, ahol egy briliáns énekes volt, de amint lejött a deszkákról, megváltozott.

Nem riadt vissza semmilyen feladattól, amit egy kisgyerek nevelése követelt. Lénát kicsi kora óta felnőttként kezelte, együtt nézték a Forma-1-es versenyeket, esténként kifeküdtek a kertbe a csillagokat nézni. Megtanította őt a különböző csillagképek neveire, a víz szeretetére, együtt fociztak és ő tanította meg Lénát úszni is" – kezdte a Blikknek Kóbor Zsóka, aki azt is elárulta, férje igazán otthon volt nyugodt.

Két éve december 6-án halt meg a legendás zenész.

Amíg együtt elkészítettük, egyik történetet a másik után idéztük fel. Két év távlatából már tudunk róla beszélgetni és feleleveníteni akár a vicces pillanatokat is. Valójában Mecky mindennap a gondolatainkban van, de ilyenkor még közelebb éreztük őt magunkhoz."

Az özvegy egyelőre képtelen arra, hogy rendet tegyen Kóbor János tárgyai között.

Lehet, hogy egyszer majd sor kerül arra, hogy néhány szeretett tárgyát kiállítsuk, de ennek még nincs itt az ideje" – mondta Kóbor Zsóka, akinek lányát, ahogy édesapja megjósolta, "le sem lehet lökdösni a színpadról".

Forrás: Mokka