Itt van Csuti váratlan bosszúja, ez megdöbbentette Kulcsár Edinát

Csuti és a barátnője, Bianka
Vágólapra másolva!
2022 év elején derült ki, hogy Kulcsár Edina és Csuti válnak. Nem volt unalmas az elmúlt másfél év, már ami a velük kapcsolatos híreket illeti. A követők nem győzték kapkodni a fejüket: az egykori szépségkirálynő hamar bejelentette, hogy szerelmes, azóta pedig egymást követik a vele és G.w.M-mel kapcsolatos hírek. Hamar megtörtént az eljegyzés, és megtartották az esküvőt, mielőtt megérkezett az első közös baba, Amara. A végtelenségig azonban Csuti sem szomorkodhat, a kezdeti nehézségek után egyik barátnő jött a másik után, úgy tűnik most már, hogy megállapodott. Sudár Biankával harmonikus a kapcsolatuk, a sportos lányt nem zavarta, hogy az üzletember a Dancing with the Stars-ban versenyzett. A legutóbbi adásban azonban kiesett.
Vágólapra másolva!

Sokak szerint Gina szebb, mint Kulcsár Edina, aki valamikor a világ második legszebb nője volt. Őt nem zavarták ezek a megnyilvánulások.

Forrás: Kulcsár Edina/Instagram

Remélem, hogy Csuti is megtalálta a hozzáillő társát. Biztos vagyok benne, hogy nem véletlen, ha ő esélyt ad valakinek, úgyhogy részemről üdv a családban, Gina! Én nyitott vagyok, és szeretnék mihamarabb megismerkedni vele, hogy megbizonyosodhassak róla, jó kezekben lesznek a gyerekeim, ha majd vele is időt töltenek. Szerintem ehhez csak így, tiszta szívvel és normálisan lehet hozzáállni, legfőképp a gyerekek, de magunk miatt is" – mondta Kulcsár Edina, akinek Csutival megmaradt a jó viszonya.

"A gyerekek szempontjából abszolút megvan a közös nevező, és elképesztően büszke vagyok erre. Edinával mindketten tudjuk, az a legfontosabb, hogy szerető anyukájuk és szerető apukájuk legyen" – nyilatkozta Csuti, akinek, habár hiányoznak a gyerekei, azt mondta, nagyon boldog.

Forrás: Instagram/Csuti

Hálás lehetek, hogy ennyi szerető ember vesz körbe. Ginát a gyerekeknek is bemutattam már, egyre nagyobb teret kap az életemben, egyre többet tapasztalunk egymásból. Úgy jött az életembe, mint egy nyári zápor. Az egyik pillanatban még borús volt, aztán 48 óra leforgása alatt átalakult minden. Gyorsan egy hullámhosszra kerültünk, elkényeztet. Maximálisan helyt áll mindenben, pedig a megismerkedésünkkor durva mély vízbe került az életem tengerében" – mondta Csuti.

A kommentelők mindent tudni szerettek volna Gináról és időnként bántották is.

Értem én a csoport lényegét, de alapvetően én csak azért vagyok célkeresztben, mert a párom "ismert", nem várom, hogy bárki szimpatikusnak/inspirálónak találjon, jelenleg rengeteg helyen kell megfelelnem a való életben, az instám tényleg teljesen szabadidő/saját célra van fent tartva, sose gondolkodtam, mit osztok meg, ami épp jól esik és amit én épp jobb/szebb pillanatnak élek meg, és ennyi" - fogalmazott Gina.

A reményteljes kezdet ellenére a kapcsolatnak hamar vége szakadt, amit Csuti megerősített a közösségi oldalán. "Rengeteg minden történt és történik körülöttem, ami felkavart, és szeretnék magamban elrendezni mindent. Ezek és a távolság miatt úgy döntöttünk, hogy külön folytatjuk tovább – írta Csuti, aki időközben összemelegedett Szorcsik Vikivel a Farm VIP forgatásán. Ezt egyből nem erősítették meg a felek, de bejegyzéseik alapján rá lehetett jönni arra, hogy ismerkednek egymással.

Forrás: MTI, Ripost/Bánkuti Sándor

Miközben ugyanonnan jelentkeztek be, Gina egy rövid üzenettel üzent Csutinak:

A cikk folytatásáért lapozzon!