Gáspár Bea elmondta a legrosszabb emlékét az Origónak Győzikéről

Gáspár Bea
Gáspár Bea
Vágólapra másolva!
Ha Gáspár Győző és Gáspár Bea a személyüket adják egy műsorhoz, ott biztosan rengeteg nevetés lesz, néha egy kis balhé is, mint minden kapcsolatban. Rutinos szereplőkként garantált szórakozást biztosítanak a televíziónézők számára. Így lesz ez a TV2 Párharc című műsorának harmadik évadában is, ami november 6-án indul a csatornán. Az édesanya többek között arról beszélt az Origónak, mi volt a legszebb és a legszomorúbb pillanata a forgatás alatt.
Vágólapra másolva!

Gáspár Bea és Gáspár Győző rutinos versenyzőkként csatlakoztak a Párharc harmadik évadának csapatához. A családanya azt mondta az Origónak, nagyon élvezték a forgatást.

Fotó: Polyák Attila - Origo

"Az elején vártuk már nagyon, hogy kik lesznek a játékostársaink. Aztán kiderült, hogy szinte mindenkit ismerünk. Jó élményekkel gazdagodtunk, én így emlékszem vissza, bár azért el kell mondjam, az idő szépít a dolgokon. Nagyon nehezek voltak a feladatok, és sokszor próbára tettek minket. A legjobb emlék nekem a forgatásokon az volt, mikor csapatban játszottunk, és mi voltunk az indiánok. Ahogy a csapatszellem átjárta a párosokat, az olyan szinten vitt minket előre lendületesen, hogy magam sem hittem el. Nagyon jó élmény maradt!

Nem akarom lelőni a szituációt teljesen, de az egyik esti programon, ami igazából egy játék volt a párosokkal, úgy összevesztünk, hogy én még sírtam is. Győző annyira komolyan vette, hogy én nem is hittem el, és ebből alakult ki a konfliktus. A legijesztőbb számomra a műsorban a legnagyobb félelmemhez, a bezártsághoz kapcsolódik. Megint nem lőném le a poént, hogy végül hogyan sikerült megküzdenem a feladattal" – magyarázta Gáspár Bea, aki azt is elmondta, mi férjével a kapcsolatuk titka.

Az, ha tolerálunk dolgokat a másiknak, azt bebizonyította az a sok év, ami mögöttünk van, hogy működik. Szeretet nélkül semmilyen kapcsolat nem működik, ha valami rossz történik, azt is együtt csináljuk végig, ha valami jó, akkor közösen örülünk."

A családanya úgy fogalmazott, remek embereket válogattak be a Párharc harmadik évadába is.

Fotó: Polyák Attila - Origo

"Nem a szó szoros értelmében vett barátságok születtek, hanem inkább baráti kötelékek. Szoktuk egymást hívni Király Annával például, Meggyes Dáviddal előtte is jó viszonyban voltunk. Én Tuvic Szandit kedveltem meg, vele tartom a kapcsolatot, Győző Zsigmonddal is szokott beszélni. Nagyon jó embereket ismerhettünk meg, és legyőztük önmagunkat többször is a műsor folyamán, ami mindenképpen pozitív."

Gáspár Bea Forrás: TV2