Tönkreteheti a versengés Marics Petiék barátságát

Marics Peti és Valkusz Milán üzentek a közönségnek
Vágólapra másolva!
Mint írtuk, Marics Peti is vállalta a felkérést, így a Dancing with the Stars idei évadában ő is versenybe száll Stana Alexandra oldalán. Arra azonban nem számított, hogy egy olyan embert veszíthet el emiatt, akivel igencsak közeli barátságot ápoltak egymással.
Vágólapra másolva!

Nemcsak Marics Peti, hanem jó barátja, a másik népszerű, fiatal énekes, T. Danny is versenybe száll a Dancing with the Stars negyedik évadában, akivel kénytelenek lesznek félretenni a baráti érzelmeket. Úgy tűnik, hogy ez gyorsan ment nekik, egyre durvább üzeneteket küldenek egymásnak a közösségi oldalaikon.

A két énekes közös dalt is készített már korábban, egymás koncertjein is fel szoktak lépni, sőt T. Danny, azaz Telegdy Dániel Marics bokatörésénél is azonnal a színpadra sietett, hogy segítsen barátjának. Most azonban kijelentette, hogy a verseny az verseny, és nem érdekli, kit kell legyőznie, hogy eljusson a célig.

A két énekesben hatalmas a versenyszellem, már most is azon versengenek, hogy ki tölt több időt a felkészüléssel. Leginkább T. Danny üzenget az Instagram-oldalán Maricsnak, legutóbb kérdőre is vonta, hogy hol van, mert még nem látta gyakorolni, ő pedig lassan végez. A ValMar énekesét sem kell félteni, szinte azonnal visszavágott barátjának egy képpel, melyen jól látható, hogy órák óta készülnek Stana Alexandrával a versenyre - írja a Bors.