Egyre gyanúsabb a helyzet Vasvári Vivien körül

Vasvári Vivien
Vágólapra másolva!
Ahogy korábban mi is megírtuk, Vasvári Vivien szomorúan tette közzé bejegyzésében, hogy eltűnt kiskutyáját holtan találták a szomszédban. A modell oldalán nem az együttérző, inkább a hibáztató megjegyzések gyűlnek, hiszen nem az első ilyen furcsa eset történik vele. Vasvári Vivien reagált, szerinte nem volt soha macskájuk, se malacuk, se nyuluk, csak a forgatás miatt vittek  oda ilyen állatokat. Simba kutyája él, Zorrót találták holtan a napokban. 
Vágólapra másolva!

Vasvári azzal magyarázta kiskutyája halálát, hogy ijedtségében infraktust kaphatott és megállt a szíve. Ezt a megjegyzését is sokan furcsának találják és sokan emlékeznek a modell történeteire, melyeket tragikus sorsú házikedvenceiről osztott meg.

A modell nagy állatbarát hírében áll, közösségi oldalain még most is látható kép két elajándékozott kutyájáról, de voltak eltűnt nyulai, sőt malaca is, akit végül egy farmra költöztetett - áll a cikkben. Ezek ellenére sok támadás éri Vasvári Vivient, hogy nem felelősségteljes állattartó és gyanús körülmények között hullanak el állatai, akiket nem ajándékoz el idő előtt.

"Johnnyval kezdte, ő egy orange-krém színű pomi volt, elajándékozta egy barátjának. Aztán jött Calvin, fehér pomi, nem tudta megnevelni, állandóan posztolgatta is, hogy bekakil-bepisil a kutya, non-stop a Juhász Tamásnak volt lepasszolva, hogy nevelje meg, aztán hirtelen eltűnt a kutya a köztudatból, valószínűleg őt is odaadta valakinek. Most pedig van (vagyis csak volt) Zorro, a fekete kutyus és Simba, egy fehér-krém színű kutyus, de kb. előre meg van pecsételve a sorsuk a Viviennel! Felháborító..." – írta egy kommentelő.

Egy másik szemfüles követő pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy Vasvári két háziállata is egyszerre pusztult el, ugyanis Stricella nevű macskája egy nappal Zorró előtt halt meg, a cica állítólag kiugrott az ablakon. Így nem meglepő, hogy már az állatvédők is megfigyelik a modellt a gyanús körülmények miatt - írja a Bors.

UPDATE:

Vasvári Vivi szerint nem volt soha macskájuk, se malacuk, se nyuluk, csak forgatás miatt vittek oda ilyen állatokat hozzájuk. A nyulak testvére párjának az állatai, csak rövid időre voltak nála. Az influenszer azt írta, hogy két háziállata volt, Simba és Zorro - utóbbit gyászolja most, Simba pedig él.