Magyar sztárok, akik döbbenetesen fiatalok maradtak

TV rovat, Szandi, Köllő Babett,
Barta Sylvia
Vágólapra másolva!
A következő magyar sztárok már közelítenek az ötvenhez, vagy már meg is haladták azt, mégis fiatalokat megszégyenítő formában vannak és évtizedeket tagadhatnának le valódi életkorukból. Ők mégsem teszik, büszkén vállalják, hogy valójában hány évesek, hiszen semmi szégyellni valójuk, mivel maguk is tudják, hogy mennyit tesznek azért, hogy ilyen egészségesek, sportosak maradjanak.
Vágólapra másolva!

Barta Slyvia

A TV2 időjárás-jelentője főállásban személyi edzőként dolgozik, nem telhet el napja valamilyen mozgás nélkül Szuper alakját az örökmozgó életmódjának köszönheti, mely gyerekkora óta természetes számára. Az 52 éves műsorvezető életkorán mindenki elcsodálkozik, hiszen az évek alatt semmit sem változott és fiatalokat megszégyenítő formában van. Magánéletét tekintve régóta boldog házasságban él, melyből két lánya született.


Sütő Enikő

Minden évben elkápráztatja a rajongóit az egykori modell, műsorvezető egy-egy bikinis fotóval, melyeket elnézve senki sem mondaná, hogy már 63 éves elmúlt. Az egyik legsikeresebb és legkeresettebb magyar modell volt a hetvenes években, a legtöbb plakátról ő mosolygott vissza. Már több mint harminc éve nyitotta meg modelliskoláját, mely azóta is sikeresen működik. Mellette jogászként is dolgozott, most egy lakberendezéssel foglalkozó műsort vezet. Életének fontos része a sport és a megfelelő táplálkozás, melyre nagyon odafigyel és már nagyon régóta nem eszik húst.

A cikk folytatásáért lapozzon!