Újabb műtéten van túl Boros Lajos

Boros Lajos
Vágólapra másolva!
A rádiós prosztatáját kellett megműteni, de már otthon lábadozik.
Vágólapra másolva!

Boros Lajost féltették az orvosai, hiszen korábbi szívműtétje után kómában feküdt, de ezúttal semmi komplikáció nem lépett fel. Megműtötték a prosztatáját, így csaknem két év után megszabadult a testében hordott katétertől is, csövek nélkül élheti az életét.

"A dokik így is aggódtak velünk együtt, hogy hogyan, és főként mikor ébredek az alig egyórás műtét után, mert a szívem operációját követően ez nem ment, öthetes, altatás utáni kómába estem. Szerencsére most nem volt baj, csak három napot voltam megfigyelésen a kórházban. Úgy érzem, újjászülettem!

a katéter kiszedése miatt, majd jött az újabb öröm a mosdóban. A harmadik szenzáció az lehet, ha kiderül, nemzőképes is vagyok. Na, akkor rögtön megalapítom a Vén Kujonok Klubját" - mondta.

Forrás: TV2

"Csodás dolog fájdalom nélkül, hagyományosan pisilni, de nem vagyok hálátlan, a katéter egyszerűen az életben tartásomat segítette" - mesélte a Blikknek.