Még mindig dolgoznak a 24 feltámasztásán

24, Jack Bauer
Vágólapra másolva!
Két forgatókönyv már elkészült a 24 folytatásához, de egyik sem tetszett a fejeseknek, újabb ötletek után kutatnak.
Vágólapra másolva!

A Fox nem engedte el a 24-franchise-t, továbbra is keresi az igazán jó ötletet, ami alapján továbbvihetnék a szériát – derült ki a TCA Press Touron, vagyis az amerikai tévékritikusok szövetségének sajtóturnéján.

Kiefer Sutherland már elengedte a sorozatot, mással próbálkoznak Forrás: FOX

Már az előző tévés évadra is tervezett két sorozatot a csatorna a 24 nyomán, mindkettőn a régi alkotók közül dolgoztak páran: az egyik csak a formátumot, vagyis a valós idejű történetmesélést tartotta volna meg az eredeti szériából; a másik előzménysorozat lett volna, Jack Bauer fiatalkorát mutatt volna be.

A Deadline szerint az első verziót már teljesen ejtette a Fox, a második azonban még talán elkészülhet, ha kellően átalakítják. A Fox egyik főnöke, Michael Thorn azt mondta, "erős a szándék", hogy összehozzák az új 24-et, de egyelőre csak beszélnek róla.