Sztárok, akiket örökbe fogadtak

Jamie Foxx
LOS ANGELES, CA - JANUARY 05: Actor Jamie Foxx attends the Premiere of Open Road Films' "Sleepless" at Regal LA Live Stadium 14 on January 5, 2017 in Los Angeles, California. Alberto E. Rodriguez/Getty Images/AFP
Vágólapra másolva!
Azt gondolnánk, az örökbe fogadott gyerekeknek nehezebb az életben, köztük is vannak azonban olyanok, akik megcsinálták a szerencséjüket, világszerte ismert emberekké váltak. Volt, aki Marilyn Monroe-t szerette volna az anyukájának, más Elvis lányának vagy épp egy idősebb kollégája fiának képzelte magát, de olyan is akadt, aki felnőttkorára összeköltözött a vérszerinti anyjával.
Vágólapra másolva!

Faith Hill

Forrás: AFP/2017 Getty Images/Frazer Harrison

A country műfajában jeleskedő énekesnőnek a nevelőszülei azt mondták, hogy az anyja azért nem tarthatta meg, mert egy nős férfitől esett teherbe – erről azonban kiderült, hogy hazugság. Hill soha nem tudta meg az igazságot, mindig úgy érezte, hogy valamiféle összeesküvés áldozata lett, olyasmikre gyanakodott, minthogy valamelyik nagynénje szülhette. Kislányként szerette magát Elvis Presley lányának képzelni, közben végig idegennek, kívülállónak érezte magát, úgy találta, hogy senkire sem hasonlít igazán a családjából.