Ha egy színésznő terhes lesz, alig kap munkát Hollywoodban

Nazneen Contractor
Nazneen Contractor
Vágólapra másolva!
Jó pár hete már Magyarországon forgat a 35 éves Nazneen Contractor. Az indai származású színésznő az AXN-en látható Váltságdíj (Ransom) sorozat második évada miatt érkezett Budapestre, és már szinte hibátlan kiejtéssel emlegette a kerekasztal interjún résztvevő újságíróknak az egyik kedvenc helyét, a Sarki Fűszerest.
Vágólapra másolva!

Először jár Budapesten?

Nem! És ez is egy újabb különös történet lesz. Amikor az első gyermekemmel voltam várandós, akkor a férjem pont itt, a Korda Stúdióban forgatta Az idők végezetéig minisorozatot. A munkák alatt én is meglátogattam őt Budapesten, és megmutatta nekem a Sarki Fűszerest, ami azóta az egyik kedvenc helyünk lett a fővárosban. Most, hat évvel később visszatértem Magyarországra, először várandósan, majd a szülés után, már a kisbabámmal.

Mit gondol a magyar emberekről?

Őszintén elvarázsoltak. Különösen melegszívű népnek tartom a magyarokat, akik ott segítenek, ahol tudnak. Az édesanyám mellett, egy magyar hölgy vigyáz a kisbabámra. Elragadóan kedves, aki a napokban még

amit az ő anyukája sütött. Kiváltságosnak érzem magam, hogy ilyen emberekkel dolgozhattam és találkozhattam Magyarországon.

A Váltságdíj sorozat egyik különlegessége, hogy a problémás helyzeteket tárgyalással és nem erőszakkal oldják meg. Mit gondol erről?

Jó, hogy megmutatjuk a nézőknek, hogy úgy is lehet krimit készíteni, hogy nem használunk fegyvereket, erőszak helyett, az intelligenciára, a problémamegoldásra fókuszálunk. Azt gondolom, hogy ez most kardinálisabb kérdés, mint valaha.

A Váltságdíj sorozat most készülő második évadát rövidesen láthatod az AXN műsorán, addig is csípd el az ismétlést akár online.