Gyerekkorunk kedvenc rajzfilmjei: Tom és Jerry

Világmegmentő szuperlányok, mindentől rettegő kutya, feltaláló zsenigyerek és időutazó szamuráj. Többek között ők ültettek sokakat a tévéképernyő elé a 90-es és 2000-es években, a rajzfilmkorszak csúcsán, amikor még nem a CGI uralta a mesepiacot. Cikksorozatunkban ezeket a kultikus rajzfilmsorozatokat idézzük fel. Ezúttal az egymást gyepáló macska és egér van soron: Tom és Jerry.

A macskák és az egerek között ősidők óta feloldhatatlan ellentét van, ami leginkább abból adódik, hogy a macska megfogja az egeret – ezt mindenki tudja. De mi van akkor, ha az egér visszaüt? Vagy épp diszkréten ráejt a macska fejére egy zongorát? Az ilyen ötletek és a parádés megvalósítás miatt volt a népi folklórban és a nyugati kultúrában közismert macska-egér ellentét, sőt általában az állatok csatározásának televíziós-gyerekmesés alfája és ómegája hosszú évtizedeken át a Tom és Jerry.

Pedig kettejük szinte mindegyik története ugyanarra épül: Tom, a rövid szőrű, szürke-fehér házimacska kitartóan próbálja elkapni Jerryt, a barna háziegeret, ami rendszerint nem sikerül, Jerry ugyanis többnyire túljár Tom eszén, és ezért gyakran a macska jár pórul. De az sem ritka, hogy egészen jól kijönnek egymással, vagy éppen egymást mentik meg.

A Tom és Jerry így önmagában nem is lenne különösebben érdekes, a megvalósítás azonban párját ritkította régen is, és néhány kivételt leszámítva (például az elmebeteg Happy Tree Friends-et) ma is egyedülálló. Ez pedig az elképesztő humorral, vér nélkül, ugyanakkor irreálisan durván ábrázolt erőszak, ami a rajzfilmsorozat védjegyévé vált.

Egymásra ejtett zongorák, arcba csapódó partvisnyelek, aszfalton kilapító kamion és még sorolhatnánk, annyi féle-fajta esés, baleset és ütés történik velük - legtöbbször Tommal. Ezeket azonban mindig bő humorral (például az összepréselődött Tom harmonika alakúvá válik) és kiváló zenékkel oldják fel.

A zene is fontos volt

Ha már zene: a háttérzene szintén fontos szerepet tölt be az epizódok alatt, hangsúlyozza a cselekményt, és érzelmeket is kölcsönöz az egyes jeleneteknek. A zenei rendező, Scott Bradley összetett műveket alkotott, amelyek a jazz, a klasszikus zene és a korabeli popzene elemeit ötvözik, de az is előfordult, hogy átvettek részleteket más zeneszámokból: a The Cat Concerto című epizódban például Liszt Ferenc Magyar rapszódiája hangzik el.

A sorozatban gyakran hallható fekete macska feltűnésekor, aki sokszor kóbor kandúr, Yip Harburg és Harold Arlen Over the Rainbow című száma, ami az 1939-es Óz, a csodák csodája című filmklasszikus betétdala volt, és rajta kívül sok akkori sláger egy-egy ismerős részlete csendül fel a rajzfilmben, amelyek gyakran bizonyos szereplők személyiségét hivatottak jellemezni, vagy éppen egy adott szituációt festenek alá. Jerry kacagását vékony hangú hegedűjátékkal pótolták.

Érdekesség továbbá, hogy a két figura (a mozi- és tévéfilmeket leszámítva) sohasem beszél, maximum üvölt, dialógusok pedig egyes mellékszereplők, a Tomot eltartó asszony, vagy Spike, a kutya szájából hangzanak el.

Cenzúra is volt

A fentiek ellenére a rajzfilmsorozatot, illetve számos jelenetét több csatorna is cenzúrázta. Ilyen jelenetek voltak például Tom dohányzásai (amely szokásával gyakran akarta lenyűgözni aktuális szerelmi bálványát), vagy amikor a szereplőket fekete arccal mutatták egy-egy robbanás után. A politikai-faji kifogású kritikákon túl

gyerekpszichológusok is gyakran kritizálták a rajzfilmet

az erőszakos tartalmak (a verekedések és balesetek) miatt. Ennek egyik súlyos példája, amikor Jerry fűrésszel darabolja fel a dobozban lévő Tomot. Részben ennek hatására a két figura főszereplésével készült mozifilm és tévéfilmek már jóval visszafogottabbak voltak, sokkal kevesebb és veszélytelenebb erőszakkal.

A siker azonban így is töretlen volt, a világ egyik legrégibb, legikonikusabb rajzfilmpárosa pedig ma is mindenhol népszerű, annak ellenére, hogy már korántsem fiatal. Bizony már 77 éve, 1940-ben jelent meg a William Hanna és Joseph Barbera által írt és rendezett, technicolor eljárással készített rajzfilmsorozat első epizódja, amit még moziban vetítettek Hollywoodban.

A sorozat születése egyébként Rudolf Isingnak köszönhető, aki az első, "Elbocsátás" (Puss gets the boot) című epizód producere volt. Eredetileg Ising a két rajzfilmfigurát Jaspernek és Jinxnek nevezte el, később változtatták csak meg Tomra és Jerryre. 1957-ig 114 epizód készült, amelyek közül hét Oscar-díjat nyert. Ezenfelül a szakmai és nézői sikert mi sem bizonyítja jobban, mint hogy öt tévésorozat, egy mozifilm és tizenkét tévéfilm készült a legendás párosról.

Magyarországon a 90-es években először az M1-en, utána a TV2-n, aztán a Cartoon Networkön, majd a Boomerangon, és legutóbb az RTL II-n láthatták a nézők.