Opitz Barbara: Maradok Budapesten, de nagyon hiányzik a falu

Opitz Barbi énekes x-faktor
Opitz Barbi énekes
Vágólapra másolva!
Opitz Barbara 17 évesen lett a tavalyi X-Faktor legjobbja, Tóth Gabi mentoráltjaként nyerte meg az RTL Klub tehetségkutatóját. A győzelem után Budapestre költözött, magántanuló lett, és már az első hetekben szembesült azzal, hogy nem feltétlenül az igazat írják róla a lapok. Ha teheti, hazamegy a szülőfalujába, hamarosan pedig elindul élete első nagyobb útjára, Panamában tölt tíz napot – ezekről mesélt az Origónak. 
Vágólapra másolva!

Mikor és kivel mész a nyereményútra?

Panamába utazunk a testvéremmel, aki velem ellentétben már ült repülőn, úgyhogy ő nem izgul annyira, mint én. Az első utam lesz, nagyon félek a repüléstől és a védőoltásoktól, de egyben nagyon vágyom is rá, mert sosem gondoltam volna, hogy valaha eljutok a tengerentúlra. Sosem voltam még más kontinensen, nem igazán szoktunk utazgatni, úgyhogy sok szempontból nagy bennem az izgalom.

Fotó: Polyak Attila - Origo

A nyeremény többi részével mik a tervek?

Kaptam 15 millió forintot a karrierem beindítására, természetesen azt arra is kell fordítani, abból lesznek majd új dalok, videóklipek és minden egyéb, ami ahhoz kell, hogy elinduljak énekesnőként önállóan a pályán. A havi nyereményemből pedig a budapesti életemet finanszírozom, az egyetemi tanulmányokra teszek félre, és támogatom természetesen a családomat.

Mi kell ahhoz, hogy ne tűnj el? Mit teszel azért, hogy továbbra is a köztudatban maradj?

Rengeteg jó énekes van Magyarországon, úgyhogy nem könnyű a helyzete egy feltörekvőnek, ezzel tisztában vagyok. Én továbbra is önmagamat fogom adni, próbálom megtalálni a leginkább hozzám passzoló stílust, de nem fogok kizárólag azon az úton haladni, változatosnak kell lenni ahhoz, hogy ne unjon meg a közönség.

Fotó: Polyak Attila - Origo

Ha nem jönne össze, van B terv?

Akkor az egészségügyi terület felé mozdulok el, nagyon vonz az orvosi pálya. Érdekel az ősi gyógyítás, a természetgyógyászat, de előbb az érettségiig kell szépen eljutnom. Szeretném, ha mindenből ötösre vizsgáznék, és jó magas pontszámmal bejutnék valahova, mert bár első álmom az énekesi karrier, szeretném építeni mellette a civil életemet is.