Mi volt a legextrémebb helyzet, amibe kerültek?
Volt olyan éjszaka, mikor olyan helyen aludtunk a hegyekben, ahol közel s távol nem voltak más lakók, csak a befogadóink, akik elmentek nekünk vacsorát lőni.
Hogy tudjanak nekünk enni adni, elmentek fegyverrel, hogy vadásszanak.
Hogy értették meg magukat a helyiekkel?
Gyakorlatilag sehogy. Többnyire csak néztek ránk, és alig volt reakció az arcukon, lehetetlen volt eldönteni, hogy örülnek-e, vagy csak fejüket lehajtva azt mondják, hogy legyen, ha már rábeszéltetek. Összességében kedvesek voltak az emberek, itthon többször kap furcsa reakciókat az ember, ha valakihez kéréssel fordul, Ázsiában viszonylag nyitott szívvel, érdeklődéssel fordultak felénk, és ez nagyon jól esett.
Vágyott hasonló felkérésre, szívesen megmutatta volna magát egy kicsit jobban a nézőknek?
Igen! Az utolsó interjúnál, amit kint készítettünk, megkérdezte tőlem a szerkesztő, hogy be tudtam-e bizonyítani, amit akartam, hogy kemény csaj vagyok. Akkor könnyek között, sírva mondtam, hogy szerintem be tudtam. Igazából nem is tudom, mit takar, hogy valaki kemény csaj, de
én nem hisztiztem, nem picsogtam minden egyes feladatnál.
Nyilván a feszültség általában sírással jött ki, de ez is a részem. A képernyőn egy kicsit mindenki próbál viselkedni egyébként, de amit én csinálok- az időjárás-jelentés - az még szűkebb teret ad, így kevesebbet tudnak rólam a nézők. Nem klasszikus műsorvezetést csinálok, nem kérdezek és felelet várok, hanem szimplán közlök. Most remélem, más oldalamat is megismerik a nézők, és ez érdekes és szerethető lesz.