Még mindig szenvedélyesen szeretik egymást a színésznők

Sarah Paulson, Holland Taylor
Vágólapra másolva!
Sarah Paulson és Holland Taylor 2015 végén jöttek össze, és úgy tűnik, szerelmük több mint egy év után is lángol.
Vágólapra másolva!

Múlt szeptemberben az Emmy-gálán Taylor – aki 32 évvel idősebb kedvesénél – megható tweet-sorozatban mutatta meg, mennyire izgul Paulson győzelméért, mennyire örül a diadalnak és hogy mennyire szereti az American Crime Story: Az O.J. Simpson-ügy sztárját.

A 74 éves színésznő (a Két pasi – meg egy kicsiből ismerhetjük) most egy rádióműsor vendége volt, ahol őszintén vallott arról, hogyan változtatta meg az életét Paulson szerelme.

Forrás: Frederick M. Brown / Getty Images North America / AFP

„Ez a leggyönyörűbb dolog az életemben, nagyrészt azért, ahogy

kezdte Taylor. „Én vagyok a legszerencsésebb ember a világon. Egyszerűen nem tudok úgy beszélni a jelenlegi életemről, hogy ne tegyek említést erről a gyönyörűséges szerelemről" – tette hozzá.

Valószínűleg Paulson is hasonlóan érezhet, mivel korábban úgy nyilatkozott, amikor szóba került az első találkozás, hogy azt gondolta, Taylor