Gyakran van olyan is, hogy a rajongók jobban figyelnek, mint a forgatókönyvírók, akik egymásnak ellentmondó dolgokat írnak bele a sztoriba. Az Így jártam anyátokkal ötödik évadának egyik részében például elhangzott, hogy Lilynek és Marshallnak nincs saját, külön fogkeféje, mert ugyanazt használják mindketten.
Mindez nagyon romantikus lenne, kár, hogy
egy korábbi részben (az első évad 14. epizódjában) már láthattuk őket együtt fogat mosni, külön fogkefével.
Egy másik népszerű sitcom, az Agymenők hiába szerepeltet kekec zseniket, az alkotói nem ennyire alaposak. Sheldon például egyszer a sorozat elején azt mondta Pennynek, hogy ő és a többi srác egyáltalán nem tudnak táncolni.
Egy későbbi epizódban azonban a fiú azzal henceg, hogy remek táncos, amit
be is bizonyít, amikor barátnőjével, Amyvel előad néhány virtuóz figurát.
A helyzetet még azzal sem lehet menteni, hogy a hős esetleg időközben tanult volna meg táncolni, mert elhangzik, hogy még gyerekkorában kényszerítették rá.
Ehhez hasonlóan a Modern családban az történt, hogy Phil a harmadik évadban azzal akarta elérni, hogy a családja büszke legyen rá, hogy megtanul kötéltáncolni. A kísérlet remekül sikerült, és az epizód végére a férfi álma teljesült. Kis szépséghiba, hogy Phil két szezonnal korábban egyszer már elejtette mellékesen egyik, a kamerának mondott vallomásában, hogy tud kötéltáncolni.
A következetesség a Jóbarátok alkotóinak sem volt az erőssége. Itt azt játszották meg rendszeresen, hogy ugyanazzal a színésszel, főként persze mellékszereplőkkel több szerepet is eljátszattak. A Phoebe öccsét játszó Giovanni Ribisi korábban például
gonosz kis huligánként tűnt fel, aki óvszert dobott Phoebe gitártokjába.
Joey ügynöke, a láncdohányos Estelle először mint kórházi nővér jelent meg, az Amerikai pitéből ismert Jennifer Coolidge pedig nemcsak a srác második ügynökét, de Monicáék idegesítő, brit álakcentussal beszélő barátnőjét is eljátszotta. Ha nem is durva hiba, sőt lehet, hogy egyeseknek fel sem tűnik, azért némi zavart okoz az univerzumban, hogy a Jóbarátok világában bizonyos karakterek ugyanúgy néznek ki.
Lapozzon, a legjobb még hátra van!