Mi lesz egy sorozattal, ha meghal a sztárja?

Bill Paxton
Vágólapra másolva!
A nemrég elhunyt Bill Paxton még éppen be tudta fejezni új sorozatának első évadját, ha lesz azonban folytatás, a Training Day alkotóinak ki kell találniuk, hogy miként pótolják a főszereplőt. Larry Hagman vagy Miguel Ferrer halálára ugyanúgy reagálniuk kellett a hollywoodi producereknek, miközben a magyar sorozatgyártás talán legmeghatóbb pillanatát is egy színész halálos betegsége szülte.
Vágólapra másolva!

Máriáss József (Szomszédok)

Hogy magyar példát is említsünk, a hazai sorozatgyártás talán legmeghatóbb pillanata volt Bőhm bácsi búcsúja a Szomszédok-ban, a szériába ugyanis beleírták az őt alakító Máriáss József betegségét. "Mindig titkolni akartam a betegségemet. Színészkedtem, szerepet játszottam.

– kezdte utolsó monológját, amelyet konkrétan a halálos ágyán vettek fel, Máriáss másnap távozott az élők sorából.