Vágólapra másolva!
A filmkészítők vélhetően nagyon jól tudják, hogy mi sok kamasz álma. Az egy dolog, hogy a fiatalok élvezik, amint Arnold Schwarzenegger szivarral szája sarkában és egy eszeveszetten nagy gépágyúval a bal kezében utat vág az ellenség sorai között, de nyilvánvaló, hogy sokkal menőbb, ha Uma Thurman teszi ezt, mondjuk egy karddal. Tévésorozatnál a korhatár miatt az ellenség véres likvidálása ki van zárva, így maradnak a kisebb kaliberű lőfegyverek és a dögös, okos nyomozónők.
Vágólapra másolva!

Brenda Johnson - Kyra Sedgwick

A nézőket leginkább megosztó FBI-ügynök manapság egyértelműen a Kyra Segdwick által alakított Brenda Johnson, aki sokak szerint nem sorolható a klasszikus szépségek közé, mások szerint pedig ez a vélekedés mindössze annak köszönhető, hogy A főnök (The Closer) című sorozatban nem csinibabát, hanem egy elég sok gonddal küszködő nőt játszik. És való igaz, Brenda Johnson hiába halálprofi nyomozó, akinek kikérdezési technikáját a rendőrakadémiákon lehetne tanítani, általában pár jól irányzott keresztkérdéssel sikerül megszorítani a gyanúsítottakat, és a reszkető tanúk nyelve is hamarabb megered pár körmönfont mondata után, mégis esendősége sokak szemében antipatikussá teszi. Hiszen hogy néz ki az, hogy (az eredeti verzióban) egy csinos hölgynek ily éktelenkedő déli tájszólása legyen? Nem a hazai hangon, Götz Annán múlik, hogy ez a magyar verzióban elvész.

És vajon mikor volt utoljára egy esendő, éjjel-nappal csak a nassolásra gondolkodó nyomozónk? Bizony, Brenda Johnson abszolút update-mentes életmódot és mégis kedveljük, tán pont ezért. Természetesen több a női rajongója, hiszen közülük többen tudják érezni a problémáit, mint ahogy az sem csoda, hogy az osztályán levő férfi nyomozókkal eléggé nehezen jön ki, hisz az egójuknak nem tesz jót a női irányítás.

A való életben a férje, Kevin Bacon mellett egy igazi hollywoodi álompár egyik tagját alakító Kyra Sedgwick, bár korábban is voltak tévés kiruccanásai (Ally McBeal, Miami Vice), mégis inkább moziszínésznek számít, játszott többek között John Travoltával a Csodabogár-ban vagy Robert Duvallal a Leharcolt oroszlánok-ban, de anno még 1992-ben Cameron Crowe Facérok című filmjével váltotta meg a belépőjét az Álomgyárba.