Tönkretehetik a BMW autói az iPhone 15-öt

apple iphone 15
Thaiföldi vásárlók iPhone 15 mobilokat nézegetnek a piacra kerülésük napján
Vágólapra másolva!
Házon belül már megerősítette az NFC-t megbénító hiba létezését az Apple.
Vágólapra másolva!

Nem kellett sokáig várni az iPhone 15 piacra kerülését követően a vevői panaszok befutására, két gond is gyorsan napvilágra került. A legtöbbeket érintett nyűgöt a telefonok túlzott melegedése okozta, ezt mostanra sikerült egy javítással megoldania az Apple-nek, a patch óta teljesen megszűntek a panaszok.

Thaiföldi vásárlók iPhone 15 mobilokat nézegetnek a piacra kerülésük napján Forrás: Apple

Ennél messze súlyosabb problémát pedzegettek egyes BMW-k tulajdonosai, állításuk szerint a kocsijuk vezeték nélküli töltőpadjára helyezése után teljesen meghalt a vadiúj mobiljaikban az NFC, így fizetésre sem tudták használni azokat a bankkártyájuk helyett.

Heteken keresztül teljes volt a csend az ügyben, ám a napokban az Apple megerősítette a hivatalos szervizpartnereknek a probléma létezését, állítása szerint egyes „újabb" BMW-kben és Toyota Suprákban is előfordulhat a hiba. Azt javasolja a szervizeseknek, hogy próbálják meg visszakapcsolni az Apple Service Toolkit 2 szoftveren keresztül az NFC-t, ha pedig ez nem sikerül, akkor hardvercserével járó javításra lesz szükség.

Azt reméli a Apple, hogy egy idén befutó frissítéssel sikerül majd megoldania az NFC-s gondot.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!