Mivel tavaly az Egészségügyi Világszervezet, a WHO is hivatalosan felvette a betegségek listájára a videojáték-függőséget, újra nagy figyelmet kapott a téma, miszerint igenis, nagyon túlzásba lehet vinni a gép előtt ülést. Azt persze hozzá kell tenni, hogy a koronavírus-járvány alatt még a WHO szerint is segíthetnek a videojátékok, hiszen az interneten keresztül közösségi kikapcsolódásra és kommunikációra adnak lehetőséget, de nem is a mértéktartó, tudatos játékkal van a probléma.
A WHO leírása is úgy szól a videojáték-függőség kapcsán, hogy az akkor következik be, amikor az illető már nem tudja kontroll alatt tartani a játékokkal eltöltött időt, és a játék fontosabbá válik minden más elfoglaltságnál és napi tevékenységnél, ráadásul ez a folyamat még akkor sem szakad meg, amikor már láthatóak a negatív következmények.
Ennek kapcsán készült most egy kutatás, mely azt igyekszik megmutatni, hogyan is nézne ki egy ember, és milyen tünetei lennének,
ha 20 éven keresztül alig mozdulna ki otthonról, és ébren töltött óráinak többségét a számítógép vagy játékkonzol előtt töltené úgy, hogy mással közben nem foglalkozik.
A kutatás eredményét egy Michael nevű képzeletbeli játékoson mutatták be, aki nyilvánvalóan egy állatorvosi ló, vagyis minden megjelent rajta, ami csak megjelenhet ilyen hosszú idő után. A legtöbbünknek persze nem kell ilyen súlyos helyzettől tartania, még akkor sem, ha most esetleg egy időre sokan kényszerülnek otthonról, a számítógép elől dolgozni egész nap, vagy éppen játékkal, esetleg más online elfoglaltsággal szeretnénk elütni az időt a járvány alatt. De odafigyelni az érdemes!
Sajnos nem kifejezetten jól. Ha csak szegény digitális modell fejét kezdjük el nézni, máris szörnyű jelenségekre mutatnak rá a kutatók. Michael szemei táskásak és fekete gyűrűk jelennek meg alattuk, ezen kívül a képernyő folyamatos és hosszú távú bámulásától a szemei kiszáradtak és véreresek, emiatt pedig nehezebben tud fókuszálni és homályosabb a látása.
Szintén nem túl jó hír, hogy a természetes napfény hiánya miatt D-vitamonból sem túl sok jut a szervezetébe, így elkezdett hullani a haja, ami legfeljebb csak részlegesen tud visszanőni.
A rossz minőségű levegőtől pedig úgy próbálja megvédeni magát a szervezete, hogy
extra mennyiségű szőrt növeszt a fülben és körülötte.
De ha ez nem lenne elég, akkor a viszonylag nehéz fejhallgatók extrém hosszú távú viselésétől származó enyhe nyomás még a koponyáját is deformálta.
Sajnos Michael a kezeivel sem járt sokkal jobban. A billentyűzet és a kontroller hosszú időn át tartó, repetitív nyomkodásától az ujjai eldeformálódtak (ezt szokták "PlayStation-hüvelykujjnak" is hívni), de megjelent nála a "Nintendo-gyulladás" is, hiszen ez a fajta tevékenység ekkore időtávon rendkívül megterheli az ínhüvelyeket is, valamint a körmök elválhatnak a körömágytól.
De Michael akkor sem jár sokkal jobban, ha billentyűzettel és egérrel játszik, ez ugyanis még a csuklóját is tönkreteszi.
De ijesztő dolgokra hívja fel a figyelmet a kutatás akkor is, ha Michael törzsét nézzük. Szegénynek ugyanis púpos a háta, a vállai rossz szögben állnak, hiszen hosszú éveken keresztül ült nem megfelelő testtartással. Ennek következtében pedig a nyakából fájdalmak indulnak, amik végigfutnak a gerincén és elérnek a kezeibe is.
Mert Michael természetesen ezen idő alatt nem igazán mozgott, és nyújtani is elfelejtett.
Az izmai persze merevek, alaposan el is hízott, a bőrén pedig ekcémák alakultak ki, ami nem csak a száraz levegőtől és a rossz táplálkozástól következett be, hanem a játékok közben átélt folyamatos stressztől is. Az állandó stressz hatására ugyanis a szervezet elkezdi termelni a kortizol nevű hormont, ami gyulladásokat okoz a szervezetben, és elősegíti az ekcémák kialakulását.
A kutatás szerint Michael a bőrével sem fog hódítani, ugyanis a D-vitamon és a B12-vitamin hiánya, valamint a testét ért kevés napfény és rossz táplálkozás miatt a bőre sápadt és csúnya, a lábaiban pedig visszerek alakulnak ki, ugyanis nagyon sok időt töltött el ugyanabban a pozícióban üldögélve. De pont ugyanezért a bokái is bedagadtak, ugyanis sok üléstől és mozgáshiánytól a vér nem tud megfelelően visszapumpálódni a szíve felé, hanem megragadt és felgyülemlett a lábán.
Ahogy korábban említettük, Michael képében egy súlyos esetet igyekeztek demonstrálni, ami nem túl életszerű, a legtöbben valószínűleg csak egy-egy tünettel, és annak is enyhébb változatával találkoznak. De mégis jól mutatja a példa, hogy ha nem figyelünk oda, akkor az egészségtelen módon túlzásba vitt gép előtt ülés (és nem csak játék) bizony komoly problémákat tud okozni.
A kutatást végzők egészségügyi szakemberekkel konzultálva öt alapvető és egyszerű tipper állítottak össze, melyek betartásával a legtöbb tünet megelőzhető: