Gusztusos szalonnát úgy tűnik, könnyű gyártani, szemre ezek is csodálatosak, reális, hogy valaki a hűtő előtt téblábolva megkívánja, de nem biztos, hogy otthon is sikere lesz a szerzeménynek.
A Spar baconje illatában hordozza a füstöt, ízében azonban nem, kicsit olyan, mintha siettek volna vele, pedig alapjában nem is rossz – egy kis törődéssel akár jól el is készíthették volna a korrekt alapanyagot.
Ott kezdődött a probléma, hogy a nyitófüllel fel sem tudtuk tépni: rögtön az elején keríteni kellett egy ollót, mert jelölte ugyan a csomagolás, hol válik ketté, de nem akarta megadni magát. „Ezzel kár volt ennyit szenvedni” – jegyezte meg a szeletet csócsálgatva a kolléganőm, egyetértően bólogatott mindenki.
Nem durván rossz, éppen csak elszomorító annak, aki evett már valaha rendes szalonnát. Nagyon vizes, nincs semmi íze. Az orr nem a hús és a zsír illatát érzi, hanem a gyorspác mesterséges jegyeit. „Olyan az állaga, mintha megjáratták volna a mosogatógépben” – szomorkodott mellettem valaki a bajsza alatt.
Ha ez a jó fogás, milyen lehet a rossz? A pápaiak kolozsvári oldalszalonnája nagyon vizes, íze minimális csak. A füstösség, vagyis annak aromája inkább csak utólag jön elő, együtt tántorognak be a gyorspác adta savanykássággal.
Sülve sem az igazi, nyersen sem hódít. „Ha nem utalnának a márkanévvel, hogy ilyen egy jó fogás, nem is haragudnék, de nekem ez már kimeríti a vásárlómanipulációt” – hördültek fel az asztal túlfelén.
Kifejezetten szeretem a friss hegesztés illatát, de egy élelmiszerhez mégsem passzol. Itt mégis megjelenik, meglepő erővel csavarja meg az orrot. Az íze is kissé vasas, szalonnajellege gyakorlatilag nincs.
Látszik, hogy a gyártó inkább a megjelenésre koncentrált: a hűtőpultban jól mutat, szemrevalóak a szeletek. Kár, hogy az élmény ott szakad véget, hogy kibontjuk. Jellegtelen, unalmas, felejthető.
A Lidl szalonnája korrekt illattal kedveskedett az összegyűlt kóstolóknak. „Végre valami, amit jó érzés megfogni, nem csupa taknyos massza” – lelkendeztek az asztalnál. „Te, ez egész ehető” – nyúltak mellettem egy második szeletért.
„Ne túlozz, ennek csak annyi az előnye, hogy emlékeztet arra, amit tényleg szalonnának hívunk” – ellenkeztek mellettem. Az állaga valóban kicsit gumis, ám ha hagyjuk elmúlni az ízeket, bizony kíméletlenül előbújik a só mögül az ízfokozó emléke is. Jogos: mi a francnak egy szalonnába dinátrium-5'-ribonukleotid, meg trifoszfát, difoszfát és polifoszfát?
Akárcsak testvére, ez sem nyitható a tépőfüllel. Amíg kínlódtunk vele, elkövettem azt a hibát, hogy kóstolás előtt elolvastam az összetevők listáját. Hát, ez még kisregénynek is sok lenne, nemhogy szalonnának, ami ugye a són meg a füstön kívül semmit sem igényel, maximum pácsót, ha már modernkedünk.
Szétrágás után hamar besavanyodik, igaz, sütve kicsit kellemesebb, de ez általánosan igaz ezekre a szeleteltekre. A sima füstölt lidls jobb, ha csak e kettő közül választhatnak a pultnál, azt vegyék inkább, abban legalább zselésítő anyagként nem lelünk feldolgozott Euchema moszatot.
A zacskót felhasítva valóban bükkös, keményfás füstillat szökik orrunkba, titkon azt reméltük, hogy végre itt egy lehetséges győztes, hiszen a szeletek is olyan példás rendben sorakoztak, húsuk szép volt, zsírjuk gusztusos.
A romantikus idillbe belerondított az első tapintás, hiszen ujjunk nyálkát érzett, nyúlós volt. Az íz sem meggyőző, konkrét savanyúságba fordult át, ami sajnos sütés után is gyengén érezhető, bár akkor már inkább a só dominált.
A fóliát feltépve nem a hús és a zsír finom illata jön elő, hanem felerősödik a műanyagosság, amit sajnos a szalonna áraszt, olyan, mintha feloldotta volna a csomagolást, hogy beszívja, majd adja és adja a vevő arcába.
Dekorációnak viszont tökéletes, ha csak fel akarunk dobni egy hidegtálat, amit másnak készítünk, nyugodtan használjuk, a szeletek szépen kiemelhetők, állaguk jó, nem szakadnak, nyúlásról nem beszélhetünk.
„Nem is tudtam, hogy feltalálták a zsíros rágógumit” – szólalt meg szomszédom teli szájjal, látszott rajta, hogy küzd a falattal. Valóban elég gumisra sikeredett, a márkanév ellenére véletlenül sincs köze a prémiumsághoz.
Lesütöttük, ahogy parancsolta a csomagolás: az íze jellegtelen. Egyetlen előnye, hogy nincs se mellékíze, se utóíze, ebben a mezőnyben már ez is nagy dolognak számít.
„Öcsisajtról már hallottam, nem tudtam, hogy öcsiszalonna is van. Így legalább cukkolhatom majd a dagi öcsémet” – röhögött föl jóindulatú kollégám. A zacskót felvágva olyan érzésünk támadt, mintha a szeletek belefulladtak volna a csomagolásba: a szag felidézte a nyolcvanas évek áfészes hűtőpultjait. Az íz viszont maga volt az időtlen apokalipszis.
Annyira nyálkásak voltak a szeletek, hogy kedvünk lett volna ledörzsölni kefével evés és sütés előtt. „Ehhez nincs gusztusom hozzáérni” – finnyáskodott egy kolléganő, joggal: a csomagolásban szinte csúszkált a szalonna.
„Ez olyan szép, mintha egy jó sonka lenne” – állapította meg találóan a konyhába tévedt kibic, és igaza is van. Nagyon szépek a szeletek, elég volt rájuk pillantani, hogy beinduljon a nyáltermelésünk: a Privát Hús olyan csalogató, mint a Private Gold.
Ebben van a legkevesebb adalék, ami jó hír, nagy kár, hogy olyan a szaga, mint nagyapám szekrényének, amiben a henteskabátját tartotta. Hiába a jó állag, a szép szerkezet, ha az élvezeti értékét lerontja a szag és ennek ízbeli kapcsolata. Egy szerencse: sütés után mindez eltűnik!
„Ez valami Norbi-féle update akármi?” – kérdezte egy kóstoló. „Hogy lehet egy szalonna ennyire száraz?” – firtatta a másik. A nagyon félresikerült állagot leszámítva más, komoly baja nem volt.
Az íze eléggé semmilyen, nem bántó, de nem is kiemelkedő – senki nem kért belőle második szeletet, igaz, az első legalább minden tányérról eltűnt.
A felállás megszokott: szemre tökéletes, gusztusos és kívánatos, de tapintásra kellemetlen, nyálkás. Nem a selymes zsírosság ez, hanem valami természetellenes trutyi.
A szaga ennek is gyerekkádas, az íze pedig szintén műanyagos: ugyan szemre nagyon gusztusos, de a tapintása sem motivált senkit arra, hogy szerelemből gyűrögessék csócsálás előtt. Sütve is marad a mellékíze.
Német disznóból készül Magyarországon az angolszalonna – kár volt utaztatni szegény állatot, ennyit nem ér az egész. Ugyan első pillantásra rózsás, kívánatos külsejű, de ugyanolyan műanyag, mint a többi.
Az íze semmi extra, nem különösen jó, nem különösen rossz, az ehetőséget célozták meg, sikerült. Igazából elszomorító, hogy ebben az országban ma ez is elég.
Röviden összefoglalva: nem jó. A szaga ugyanaz a klóros, uszodás, amit több kóstolt szalonnánál is megtapasztaltunk. Ahogy sül ki a zsírja, mint utolsó leheletet adja ki magából – készen már nem érezni.
Az utóízében egyértelműen dominál a füstaroma kesernyéssége, végig megmarad a valóságot messzire zavaró összbenyomás – ennyi erővel elcsócsálhatnánk egy gumidisznót is.
Jellemző, hogy a mezőny aljában laposkúszó, Zs kategóriás termékeknél nem ajánlják a nyers fogyasztást. Mintha nem hőkezelték volna őket, pedig de: szerintünk ezek abban bíznak, hogy a kis sütés majd eltüntet-elnyom olyan ízeket, amelyeket egyáltalán nem szeretnénk megérezni.
A fóliát feltépve klóros, lepukkant uszodákra emlékeztető szag csapta meg orrunkat. „Ugyanezt éreztem gyerekkoromban, évekig. Minden reggel a tanítás előtt úszóedzésre jártam” – méláztak el a balomon. A szeletek nyúlnak, szakadnak, ebbe nehéz lenne beletölteni egy darabka akármit, olyan cafatos és vizes.
Ha szeretnénk az elvont fogalmakat valóságossá tenni, akkor a nagyipar szagára a legjobb példa a Tesco Value szalonnája. Nem tudja eltitkolni, hogy ezt hentesek helyett élelmiszeripari mérnökök készítették.
Szaga, mint a műanyag gyerekkádaké; sütés közben felerősödik, majd hála az égnek eltűnik. A csomagoláson apró betűkkel megtalálható, hogy sütve fogyasztandó – nem véletlen, anélkül olyan íze van, mint amikor felfújjuk a kínai úszógumikat. Sütve tompul a kellemetlensége, de a zsírjában ez a kellemetlen aroma ottmarad.
Hajlamosak vagyunk a Pick nevét a minőséghez kötni, de lám, van az az élethelyzet, amikor ők is gátlástalanul képesek puruttyáskodni. (A Família az ő márkájuk.) A szeletelt szalonnák köre kihívásokkal küzd, de itt a példa, hogy mindig van hová lejjebb csúszni.
A csomagolás sokat sejtetően gagyi: benne büdös, taknyos, nyúlós, majd elszakadó szeleteket találtunk, amelyeket alig tudtunk kiemelni. Ha meglátják valahol, kövessék a zöld nyilat, és hagyják el az áruházat. Naná, hogy sülve ajánlják, másként ehetetlen.