Cikkünk írásakor az MNB hivatalos euró-devizaárfolyama 315,34 Ft volt.
„A cseszkó kókusz lenyomja a Bountyt?” – poénkodtak az összegyűltek, de egy kicsit arcukra fagyott a mosoly, amikor megkóstolták. A legenda igaz: a Koko jobb a nagynevű külföldi csemegénél.
Csokoládérétege hibátlan, míg a fehér belső nem annyira durva szerkezetű, mint a Bountyban, sokkal kevésbé áll meg egy-egy foszlánya a fogak között. Az aroma teljesen rendben van, mellékíz nincs, csak egy jól megérdemelt aranyérem: na, ezért érdemes lenne visszaszerezni Szlovákiát!
A kellemesen kézbe illő korongot idehaza is megpróbálta eladni a külföldi tulajdonosa, igaz, Milkaként nem vált népszerűvé a retró csehszlovák csokis ostya. Tisztességesen megcsinált édesség ez, aromája elsőrangú, semmi zavaró nincs benne.
Mellékízt a nugátnál nem fedeztünk föl, az ostya roppan, a csokis héj szintén. Kolléganőnk a gyerekkori élményekhez visszanyúlva az olasz eredetű, de Jugoszláviában megismert Eurocremhez hasonlította, ami nem véletlen: a nugát mindkettőben domináns. A Fidorka lazán hozta az ezüstöt, bátran ajánljuk!
A csíkos csomagolás ugyanilyen volt már harminc éve is, akkor nagymamám mindig ilyet hozott. A lányka arca sem változott, csupán a sztaniol és a papír helyett a jóval ellenszenvesebb fóliacsomagolásban forgalmazzák.
Úgy tűnik, a csehek meg a szlovákok csokijaira alapból igaz a bőséges rumaroma használata. A Devánál is kicsit túltolták: nem zavaró, felidézi a közismert Casali Rum-Kokos utóízét, miközben állaga kellemesen puha, a szájban lazán szétolvasztható. Itt a bronz!
„Ez olyan, mint a Párizsi kocka!” – kurjantott az étcsokis édesség első falatánál fotós kollégánk, majd hevesen forgatta szájában a porciót. „Na jó, jobb, mint a Párizsi kocka” – tette hozzá megengedően.
Kőkeményen megjelenik benne a rumosság, de hát a név kötelez. Emellett komoly mennyiségű cukor is van benne, pont a markáns és a zavaró határán egyensúlyozik. Külön móka, hogy az alján levő vastag csokiréteg ügyesen leharapható.
A Kaštany szó jelentése gesztenye, de ez ne tévesszen meg senkit, ebben olyan nincs, az elnevezés a formára utal, vagyis a csokit alkotó gesztenyényi egységekre. Ezt leszámítva nem rossz, csak azoknak okozott csalódást, akik a felirat miatt mást vártak.
A bevonat nem a legjobb, az étbevonó réme többeknek beugrott, de a tölteléket senki nem szidta. Nincs igazán kiemelhető, önálló karaktere, ám harmonikus. Ha még van egy maréknyi apró a sítúráról hazafelé, erre lazán eltapsolhatjuk. Van fehér csokis változata is!
„Nem erre számítottam a csomagolás alapján” – jegyezte meg kolléganőm, igaz, mi sem jöttünk rá, hogy egy kék fóliadarab mire utalhatna esetleg. „Mondjuk ki, ez rossz!” – fűzte hozzá egy másik kóstolónk, és senki nem igyekezett megvédeni a Milenát.
A csehek és a szlovákok szeretik a rumos ízesítést, így ebben is markánsan megjelenik. „Túl geil, az a baja” – foglalta össze az utolsó falat után valaki. Úgy tűnik, a kint kedvelt édesség nem találkozott a magyar közízléssel.
„Állok a szeméttelep mellett, és nyalogatom a kerítést…” – nyögött fel elkerekedett szemmel egy újságíró. Percekig nem tért magához, pedig volt az asztalnál olyan, aki nem utasította el ennyire északi szomszédjaink kávés csokikáját.
„Olyan poshadt, füstös, a kávé nem ilyen” – próbálta meg körülírni. A Kofila becsapós: a hazai Kapucínernél sokkal markánsabb, karakteresebb. Nem egy behízelgő darab, tény: erősen megosztotta a társaságot.
A legendás Deli, amit régebben minden magyar istenített. Eredetileg csak három-négy változata volt, de mostanra megnőtt a kínálat, igaz, a meglepően zöld belű pisztáciás már a rendszerváltás előtt is létezett.
A színét mindenki szerette, még ha elég kontrasztos is a csokoládéköpennyel: „A Lidl marcipánjára emlékeztet” – mondták teli szájjal, de másoknak is hasonló asszociációik voltak. „Egyszer vettem hasonló marcipános szaloncukrot, bizarr volt, de elfogyott.” Akárcsak ez a Deli.
Azt hiszem, ez a legmegosztóbb dolog a szomszédjaink édességpiacán. A szójás szeletnek fordítható húgysárga henger egyeseknek mennyei csemege, másoknak viszont körömlakklemosós gyurma, de legalább se színezék, se tartósítószer nincs benne.
A szójatömb a vegyiparnak hála kellemes, bár fura, kicsit kókuszos ízt kapott: „Sokkal jobb, mint ahogy kinéz!” – vallották be a kóstolók, és a megszokott csokiréteget sem hiányolta senki, anélkül is teljes volt az élmény. Aki még nem próbálta, egyszer vegyen ilyet. Vagy gyűlölni fogja, vagy csatlakozik a Sójové Rezy idehaza is jelentős rajongótáborához.
„Úristen, minek a kókuszmasszába aceton?” – kapott torzonborz szakállához a felelős szerkesztő, akinek látszott a fején, maga sem érti, hogy csöppent ebbe a kínos helyzetbe. A Margot csokoládé tényleg büntet – perverz, aki szereti.
A szerkesztőség tagjaiból verbuvált brigád egy emberként utasította el. Túl rumos, túl édes, túl sok benne a felesleges, büntető aroma. Ez volt az egyetlen, amelyből jelentős mennyiség maradt az asztalon.