Nem csak a Nyugat felelőssége, hogy idáig fajultak a dolgok. Nem lesz egyszerű betartani a tűzszünetet.
Közvetve ugyan, de Katar és Szaúd-Arábia is felelős az Iszlám Állam megerősödéséért.
Megint a T-72-esek ügyét húzták elő az oroszok.
Az Iszlám Állam dzsihádista harcosai korántsem jó muszlimok.
A kormányfő szavaira felfigyelt a Wall Street Journal is. Az MSZP szerint Orbán csak bűnbakot keres.
A szunniták üldözése és a szíriai vérontás erősítette meg az Iszlám Államot. A korábban az al-Kaida fióküzemeként működő csoport ma már a nagyhatalmaknak is fejtörést okoz, miközben gond nélkül hajt uralma alá szíriai és iraki területeket.
Emberek tízezrei dönthetnek úgy, hogy nem térnek vissza.
Még mindig indokolatlanul sok embert tartanak őrizetben.
Bár Gázától Kelet-Ukrajnáig a világ több pontján is egyszerre tombol az erőszak, akad néhány biztató folyamat is, amely a Föld lakosságának több mint egyötödét töltheti el reménnyel.
Kétszer is érdemes meggondolni, hogy mit lehet mondani a gázai hadműveletekről.