Egy napot töltöttem a Káli-medencében, ahol a csodaszép természeti környezetben lépten-nyomon a pusztulás jeleivel találkoztam.
Hiába van főszezon, vendégek sehol. Vonattal körbejártuk a tavat, amelynek vizét tisztának találtuk, viszont gyakran éreztük úgy, hogy időutazáson veszünk részt.
Nem kellett egy óra sem ahhoz, hogy Olaszország déli részébe érkezve megdőljenek a sokat hallott közhelyek. Bájos városkák és kulináris élvezetek.
Egy hét az óceán közepén, összezárva háromezer emberrel megtanít egy kis toleranciára.
Ahogy a Pacific Dawn szelni kezdte az óceán habjait, a fedélzeten lévő összes ember fejében megnyomtak egy gombot.
Csak épp minden úgy működik ott, ahogy kell. Kirándulás Hallstattba vonattal.
Ide nem özönlenek a turisták, pedig ez Magyarország egyik legszebb része, ahol a táj mellett a gasztronómia és az emberek kedvessége is lenyűgöző.
A szám kiszáradt, a vizem elfogyott, és már délibábokat láttam, ahogy négykézláb kaptattam felfelé. Barangolás a vadnyugaton..
Pedig a szomszédos Abu-Dzabi, ahol ötven évvel ezelőtt még csak pár viskó állt, legalább annyi kincset rejteget.
A farmra visszatérve úgy éreztem magam, mint akit hibernáltak. De az ilyen élményekért érdemes megszületni.