Egy középiskola, amelyet imádnak a magyar élsportolók

A rákospalotai Kovács Pál Gimnázium olyan intézmény, ahonnan már rengeteg élsportoló került ki, ahol a sportot támogató környezetben tanulhatnak a gyerekek. Mára országos híre lett az iskolának. Olyan kiválóságok jártak ide, mint Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász, Dombi Rudolf olimpiai bajnok kajakozó, Kucsera Gábor világbajnok kajakozó, Tomori Zsuzsanna és Szucsánszki Zita válogatott kézilabdázó, Decsi Tamás vívó, vagy Juhász Roland és Torghelle Sándor, de a listát oldalakon keresztül lehetne folytatni. Róluk is, az iskoláról, a különleges működésről, a közösségről, a nehézségekről és a tanári munka szépségéről beszélgettünk Fehér Attila igazgatóhelyettessel.

Melyek a húzósportok az iskolában?
Mindig is a focisták voltak többségben, ez a REAC és az Újpest közelsége miatt nem meglepő, de például jártak ide fradisták is szép számmal. A másik a kézilabda, főleg a KSI kéziakadémiájával megkötött együttműködés óta. Aminek kifejezetten örülök, hogy egyre több a hokis, de vannak vízilabdások is, tehát főleg a csapatsportokban vagyunk erősek. Egyéniben öttusa, vívás és a kajak-kenu, azaz főleg a magyar sikersportágak a jellemzőek, de az extrémeseket is képviselik, például Fehér Zsófia, aki országos snowboard-bajnok, valamint van világbajnok kötélugrónk is. De a teniszező Stollár Fanny is négy évig az iskola kötelékébe tartozott.

Stollár Fanny is KPG-növendék Forrás: MTI/Illyés Tibor

Az öregdiákok milyen gyakran járnak vissza, hogy példaképeket is lássanak maguk előtt a tanulók?
Sokakat meg szoktuk hívni, főleg a Kovács Pál sportnapra, és szinte mindenki visszajelez, hogy szívesen jönne, aztán persze élsportolóknál bármikor közbejöhet valami. Ez történt a húszéves évfordulónkon is, amikor Lőw Andit, Tomori Zsuzsit, Vérten Orsit és Szucsánszki Zitát is hívtuk, de egy nappal előtte le kellett mondaniuk egy rendkívüli edzés miatt. A vívó Decsi Tamás szinte minden évben visszalátogat, múltkor az igazgató urat is kihívta egy párbajra, de a vívótanoncokkal is megmérkőzött. A szinkronúszó Hámori Zsuzsa pedig az egyik legnagyobb promóterünk, mindenkinek újságolja, hogy mennyire szeretett ide járni és mennyi segítséget kapott, ő alapította meg nálunk az Év Diákja-díjat is.

És persze olimpiai bajnok tornászunk, Berki Krisztián is szeret visszatérni, arra a bizonyos évfordulóra úgy jött el, hogy közvetlenül innen utazott el egy külföldi versenyre, de ragaszkodott ahhoz, hogy átadhassa az Év Diákja-díjat.

Aztán megleptük, mert visszamenőleg megkapta a Kovács Pál emlékérmet, és hát rendesen elérzékenyült. Alumni programunk sajnos még nincs, de tervezzük, hogy elindítjuk.

Berki Krisztián mindig szívesen látogatja meg egykor iskoláját Fotó: Hirling Bálint - Origo

Mekkora kihívás ez a pedagógusok számára, főleg azoknak, akik állami iskolából érkeznek ide?
Szokatlan, de rendkívül hálás feladat. Nagyon családias a közeg, a gyerekek közel állnak a tanárokhoz, van olyan kollégám, aki az összes osztályban tanít, így minden diákot személyesen ismer. A gyerekek érkezésének, távozásának a kezelése az egyik legnagyobb kihívás. Persze itt is, ahogy szinte mindenhol, van fluktuáció, de van egy nagyon erős mag, a 27 fős tanári karból 14-en már több mint 10 éve itt tanítunk, de többen vannak legalább 5-6 éve itt. Eleinte az újaknak nagyon megterhelő ez, hiszen itt külön foglalkozást és figyelmet igényelnek a gyerekek, valamint meccsekre is járunk. Ha Diákolimpia van, akkor meg szinte kötelező, ami óriási élmény, és össze tudja kovácsolni az embereket. Sűrűn előfordul, hogy

az egyik nap a tanár még fegyelmezi a diákot, a következőn meg már torkaszakadtából szurkol neki.

Van dobunk és kereplőnk, ezek állandó tartozékaink ilyenkor.

Mennyire nehéz azokkal a diákokkal, akik egyáltalán nem veszik komolyan az iskolát, mondván, nekik teljesen mindegy, ők úgyis a sportból fognak megélni?
Szerencsére ebből egyre kevesebb van, annak ellenére, hogy egyre több pénz kerül a sportba, és emiatt el is szállhatnának maguktól. Lehet, hogy ez generációs felfogás, de sokkal többen vannak tisztában egyrészt a képességeik határaival, másrészt azzal, hogy egyszer a sportolói karrier is véget ér, de pénzt utána is kell keresni. Akiben van ilyen hajlam, azt szerencsére hamar kezelni tudjuk, méghozzá azért, mert ebben élünk. A gyerekek persze próbálkoznak néha, de az is a dolguk, hogy feszegessék a határaikat.

Nincs olyan, hogy rossz gyerek. Olyan van, hogy nagyszájú, vagy eleven, de a pedagógusnak az oktatás mellett a nevelés is a szerepe.

Az pedig számunkra az egyik legszebb visszacsatolás, amikor látjuk az eredményét. Persze olyan is van, hogy nem, maximum akkor, ha az illető évekkel később visszajön, és megköszöni a munkánkat. Az új tanárokat is mentoráljuk, főleg az ilyen esetek miatt. Én is elvárom a szaktanároktól, hogy jöjjenek bátran és kérdezzenek, legyen jó a pedagógusok között is az együttműködés.

"Nincs olyan, hogy rossz gyerek." Fotó: Hirling Bálint - Origo

Akik még az élsportolók közül is kiemelkednek, és már profik, vagy válogatott szinten vannak, mennyire igényelnek különleges bánásmódot?
Aki tényleg már ezt a szintet képviseli, az az utolsó évére magántanuló lesz, mint például Stollár Fanny, aki kiment Amerikába, onnan nehéz lett volna bejárni. Az U17-es fociválogatott Kapronczai Gergő Ausztriában focizik, és kilencedikes kora óta magántanuló. Annak szoktuk ezt engedélyezni, aki máshogy nem tudna élsportolóvá válni, mint például most a vízilabdázó Pap Médea, aki minden korosztályban játszik, felnőttben is.

Ezek a diákok hatalmas terhelést kapnak, hiszen amellett, hogy rengeteg edzésük van, hétvégente több meccset is játszanak.

A magántanulók folyamatosan megkapják a tananyagot az osztályfőnöküktől, aztán félévkor osztályozó vizsgát kell tenniük. De online is felkerül az e-naplóba, meg egyébként minden tanár folyamatosan elérhető telefonon, vagy e-mailben. Ráadásul az intézmény tanárai részt vettek egy tanulást segítő oktatóportál videósorozatának létrehozásában, ez arról szól, hogy nyolc tantárgy minden tananyagát egy ötperces videóban össze kellett foglalni és fel kellett tölteni, plusz hozzá egy feladatlapot és annak a megoldókulcsát, ez szerintem rendkívül hatékony, én is kipróbáltam és a gyerekek is szeretik.

Tanári szemmel mi a legjobb abban, hogy sportiskolában taníthat?
Ugyan hozzám nagyon közel áll a sport, de én mégsem ezért jöttem ide, nem is tudtam, hogy ez egy sportiskola. Azért jó itt tanítani, mert – ahogy mondtam – rendkívül családias a légkör, ez pedig elköteleződést kíván. Aki „csak" tanítani akar, az itt nem ragad meg.

Itt együtt kell élni a gyerekekkel, együtt szomorkodunk és örülünk velük.

Az atmoszférára a legjobb példa, amikor szünetekben ügyelünk, a diákok odajönnek hozzánk beszélgetni. Bármiről. Ez nem haverkodás, mert megmarad a tisztelet, csak nem kell távolságot tartaniuk. Pótszülők is vagyunk, hiszen sokan vannak távol a sajátjaiktól, a „tanárt" pedig még mindig erkölcsös embernek tartják. Szerencsére nálunk érzik is ezt a támogató közeget. Szóval erre nehéz egy mondattal válaszolni. Ezt meg kell élni, hogy ezt valaki átérezze. A pályám elején lett volna lehetőségem arra, hogy máshova, akár külföldre menjek dolgozni, de akkor úgy alakult, hogy maradtam, most pedig úgy érzem, hogy nem mennék el innen semmi pénzért.