Nem temetni érkeztünk Újpestre, ezt bizton állíthatjuk, ennek ellenére meglehetősen gyászos hangulat uralkodott a Szusza Ferenc Stadionban és környékén a Loki elleni meccs előtt. A hazai drukkerek részben egy szurkolótársuk tragikus halála, részben pedig a csapat ugyancsak tragikus szereplése miatt jó előre jelezték, hogy ezúttal nem lesz szervezett szurkolás a kapu mögötti szektorokban.
Lila-fekete ez inkább
A csapat szereplése pedig, mint azt fentebb is írtuk, ugyancsak gyászos. Nyolc meccs óta nyeretlen, a lehetséges 24-ből egyetlen árva pontot gyűjtött az együttes, nem csoda, hogy a szurkolótábor az MTK elleni megalázó vereség során kórusban követelte Neboja Vignjevic lemondását, aki állítólag ígéretet is tett a távozásra. De azért a Loki ellen még ő ült a hazai kispadon...
Ugyancsak lázban tartotta a drukkereket a klub eladása. Hírek szerint nem sokkal a mérkőzés előtt az évek óta húzódó ügy végére is pont került, és Roderick Duchatelet végre valóban eladta a klubot. A belga üzletember kevés jó húzása közül ez volt az egyik: nem ilyen-olyan vállalkozók kezébe adta a nagy múltú klubot, hanem a MOL kezébe kerül az Újpest FC, ami garanciát jelenthet az előrelépésre. De a vezetőség egyelőre abban bízott, hogy nem ismétlődik meg az MTK elleni blama, mert akkor még a szombatinál is nagyobb balhé kerekedhet a Megyeri úton.
1. félidő |
---|
22Erik Kusnyir |
2. félidő |
---|
101Heinz Mörschel |
94Luca Mack |
94Balázs Dzsudzsák |
94Brandon Domingues |
92Joao Oliveira |
78Brandon Domingues |
78János Ferenczi |
76Franklin Sasere |
76Kevin Csoboth |
69Stefan Loncar |
67Luca Mack |
67Dusan Lagator |
63Tamás Kiss |
59Stefan Jevtoski |
46Soma Szuhodovszki |
46Botond Vajda |
Pellumbi
Kusnyir
Vajda
Loncar
Ulfarsson
Ojediran
Dreskovic
Szuhodovszki
Ferenczi
Megyeri
Domingues
Újpest FC
42Georgios Antzoulas |
88Matija Ljujic |
34Tim Hall |
32Peter Ambrose |
28Ognjen Radosevic |
21György Varga |
23Dávid Banai |
26Bálint Geiger |
3Csanád Fehér |
49Branko Pauljevic |
45Stefan Jevtoski 59 |
77Kevin Csoboth 76 |
27Franklin Sasere 76 |
22Krisztián Tamás |
11Tamás Kiss 63 |
8Heinz Mörschel 101 |
6Luca Mack 94 67 |
31Zsombor Molnár |
7Krisztián Simon |
17George Ganea |
DVSC
4Jorgo Pellumbi |
29Erik Kusnyir 22 |
22Botond Vajda 46 |
20Stefan Loncar 69 |
19Thor Ulfarsson |
18Hamzat Ojediran |
14Meldin Dreskovic |
13Soma Szuhodovszki 46 |
11János Ferenczi 78 |
16Balázs Megyeri |
99Brandon Domingues 94 78 |
77Márk Szécsi |
76Dominik Kocsis |
27Ádám Bódi |
25Nimród Baranyai |
21Oleksandr Romanchuk |
17Donát Bárány |
15Christian Manrique |
10Balázs Dzsudzsák 94 |
8Máté Tuboly |
12Benedek Miklós Erdélyi |
94Dusan Lagator 67 |
67Joao Oliveira 92 |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 32 | 22 | 5 | 5 | 78-30 | 48 | 71 | GY D GY GY V |
2. | Paksi FC | 32 | 16 | 9 | 7 | 49-41 | 8 | 55 | V V GY D D |
3. | Fehérvár FC | 31 | 16 | 10 | 5 | 55-39 | 16 | 53 | GY GY D V GY |
4. | Puskás Akadémia FC | 32 | 14 | 8 | 10 | 56-34 | 22 | 52 | GY GY V GY GY |
5. | DVSC | 31 | 13 | 12 | 6 | 47-44 | 3 | 45 | V GY V GY V |
6. | DVTK | 32 | 12 | 12 | 8 | 50-56 | -6 | 44 | D GY D V GY |
7. | MTK Budapest | 32 | 12 | 13 | 7 | 42-61 | -19 | 43 | D GY V V V |
8. | ZTE FC | 32 | 12 | 13 | 7 | 53-58 | -5 | 43 | V D GY GY D |
9. | Kecskeméti TE | 32 | 12 | 14 | 6 | 43-44 | -1 | 42 | V GY D D GY |
10. | Újpest FC | 32 | 11 | 17 | 4 | 45-65 | -20 | 37 | V V V GY V |