Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB I 22. fordulójában a Debrecen hazai pályán 1-0-ra nyert a Puskás Akadémia ellen.

Tizenegyes helyett műesés, hatalmas kapufa

Az utóbbi két meccsét elveszítő Debrecen a jó formába lendült Puskás Akadémiát fogadta a 22. fordulóban, a találkozó előtt a hazaiak a szurkolóikkal együtt a visszavonuló klublegendát, Varga Józsefet köszöntötték.

Már az első percben vezethetett volna a DVSC, Bárány azonban nem tudta ellőni a labdát a szépen védő Pécsi mellett. Kemény küzdelmet és kevés helyzetet hozott az első félidő, a 33. percben azonban felhördült a hazai szurkolótábor, mert a Dzsudzsák passzával kilépő Baranyai gyanús körülmények között esett el a 16-oson belül. A videóbíróval is visszanézték az esetet, a Debrecen játékosa 11-es helyett sárgát kapott műesésért. 

A Puskás Akadémia legnagyobb helyzete a 42. percben érkezett, Batik óriási lövése azonban a felsőlécen csattant,

így maradt a gól nélküli dönetlen.

BÁRÁNY Donát, Debrecen, Puskás Akadémia
Küzdelmes meccset játszott egymással a Debrecen és a Puskás Akadémia
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Szép góllal szerezte meg a győzelmet a Debrecen

Továbbra is leginkább mezőnyharc és nagy küzdelem folyt a pályán, majd a 76. percben 

a csereként beállt Szécsi egy nagyon okos fejessel vezetést szerzett a Debrecennek,

miután Colley nem tudott hatékonyan felszabadítani és nagyon rossz helyre, középre fejelte ki a labdát. 

A hajrában megélénkült a játék, de újabb gól már nem esett, a Debrecen először nyert hazai pályán a tavaszi szezonban és feljött a tabella 5. helyére.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 32 22 5 5 78-30 48 71
GY
D
GY
GY
V
I
2.
Paksi FC 32 16 9 7 49-41 8 55
V
V
GY
D
D
I
3.
Fehérvár FC 31 16 10 5 55-39 16 53
GY
GY
D
V
GY
I
4.
Puskás Akadémia FC 32 14 8 10 56-34 22 52
GY
GY
V
GY
GY
I
5.
DVSC 31 13 12 6 47-44 3 45
V
GY
V
GY
V
I
6.
DVTK 32 12 12 8 50-56 -6 44
D
GY
D
V
GY
I
7.
MTK Budapest 32 12 13 7 42-61 -19 43
D
GY
V
V
V
I
8.
ZTE FC 32 12 13 7 53-58 -5 43
V
D
GY
GY
D
I
9.
Kecskeméti TE 32 12 14 6 43-44 -1 42
V
GY
D
D
GY
I
10.
Újpest FC 32 11 17 4 45-65 -20 37
V
V
V
GY
V
I
Teljes lista