Vágólapra másolva!
Február 1-jén Cristiano Ronaldo klubja, az al-Nasszr felkészülési mérkőzésen 6-0-ra kiütötte Lionel Messi csapatát, az Inter Miamit. A mérkőzés nem mindig volt barátságos hangulatú, az első félidőben a balhézó Luis Suárezt úgy kellett visszafogniuk a csapattársaknak.

Csodagól és tömegverekedés Messi és Ronaldo csapatainak meccsén

Cristiano Ronaldo izomproblémákkal bajlódik egy ideje, sérülése pedig nem jött rendbe, így a portugál támadó nem találkozhatott újra a pályán Lionel Messivel. Nem a két világsztárról szólt ez a meccs, az argentin klasszis is csak a 83. percben állt be csereként, ám így is eseménydús találkozót láthattak a nézők Rijádban.

A meglehetősen egyoldalú meccsen az al-Nasszr már a 12. percben 3-0-ra vezetett, a harmadik gól pedig különösen élményszámba ment, Aymeric Laporte a saját térfeléről emelte át az Inter Miami kapusát.

A lelátón helyet foglaló Cristiano Ronaldo tetszését is elnyerte a szépségdíjas találat, az ötszörös aranylabdás széles vigyorral ünnepelte csapata harmadik gólját.

A barátságos mérkőzés feszült jeleneteket is hozott, 3-0-s hazai vezetésnél kisebb tömegverekedés robbant ki a két csapat focistái között. Egy elkésett belépő után estek egymásnak a játékosok,

Sergio Busquets állítólag arcon ütötte az ellenfelét, a dühöngő Luis Suárezt pedig úgy kellett visszafogniuk a többieknek.

Luis Suárez balhéba keveredett az ellenfél játékosaival Forrás: AFP/-

A mérkőzés hőse Anderson Talisca volt, a brazil középpályás három gólt lőtt, egyik találatát pedig Ronaldo ikonikus gólörömével ünnepelte meg.