Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójában a bajnoki címvédő Ferencváros 5-1-re legyőzte az MTK Budapest csapatát a Groupama Arénában rendezett 223. élvonalbeli örökrangadón. A találkozó hőse a magyar válogatott támadója, Varga Barnabás volt, aki négy gólt lőtt a meccsen, mindezt úgy, hogy a második félidőben 3 perc és 28 másodperc leforgása alatt háromszor volt eredményes.

A két nagy múltú fővárosi csapat 223. alkalommal csapott össze az élvonalban. Az eddigi örökrangadókon a Fradi 91-szer nyert, az MTK pedig 52 döntetlen mellett 79-szer. Legutóbb szeptember 30-án mérkőzött meg a két csapat, akkor a Ferencváros vendégként 6-1-re nyert az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Azt megelőzően 2022. május 7-én játszottak az élvonalban a felek, és bár a bennmaradásért küzdő MTK vendégként 3-0-s győzelmet aratott az utolsó előtti fordulóban, végül mégis búcsúzni kényszerült az OTP Bank Ligától, melybe azonban gyorsan visszatért.

Ősszel a Fradi kiütötte az MTK-t Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

A Ferencváros az idei első bajnoki hétvégén, szombaton 3-1-re nyert Kisvárdán, míg az MTK pénteken 3-0-verte otthon a kedden tulajdonosváltáson átesett Újpestet. A forduló előtt a Fradi a második, az MTK a negyedik helyen állt, így ezúttal ebből a szempontból is rangadónak számít az összecsapás.

Dejan Sztankovics, a Fradi edzője rendesen megkeverte a lapokat a Kisvárda elleni meccs után. A kapuban ezúttal a magyar válogatott Dibusz Dénes helyett Varga Ádám védett, mellette kikerült a kezdőből a lett Cebrail Makreckis, a francia Ismael Aaneba és a szerb Alekszandar Pesics.

A védelembe bekerült a francia Ibrahim Cissé, a támadósorba a magyar válogatott Varga Barnabás, mellé pedig a Fehérvár csapatától igazolt bosnyák támadó, Kenan Kodro, így a Fradi két vérbeli csatárral rohamozott az MTK ellen.

A Fradi kezdte jobban a mérkőzést, és rendesen be is szorította az MTK-t, amely egy élő falat húzott a kapuja elé. A Ferencváros folyamatosan alakította ki a helyzeteket, a 16. percben pedig akár egy tizenegyest is kaphatott volna. Egy magasan szálló labdát Marquinhos próbált meg elfejelni, azonban a Végh Bence hátulról taszajtott egyet a brazil támadón, aki így a földre került. Az esetet vizsgálták a videóbíró-szobában, azonban Bogár Gergő játékvezetőnek nem szóltak, hogy neki is meg kellene tekintenie az esetet, így folytatódott a játék.

Két perccel később kis híján vezetést szerzett a Fradi. Egy bal oldali szöglet után Varga Barnabás csúsztatta meg a labdát, a hosszún érkező Kristoffer Zachariassen öt méterről kapura fejelt, de a magyar válogatottnál is számításba vett Demjén Patrik hatalmasat védett.

Varga Barnabás a kilencedik gólját lőtte az idei szezonban Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

A 22. percben aztán óriásit hibázott az MTK kapusa.

Marquinhos húzogatott a bal szélen, majd remek labdát tekert középre, Demjén azonban borzalmas ütemben mozdult ki, a berobbanó Varga Barnabás pedig a kapus megelőzve az üres kapuba csúsztatott (1-0).

A folytatásban is támadásban maradt a Fradi, és a 30. percben kis híján növelte is az előnyét. Marquinhos húzott balról befelé, 17 méterről a kapu elé tekerte a labdát, egy védő azonban menteni tudott Zachariassen elől, a labda azonban Varga Barnabás elé került, aki hét méterről kapu fölé bombázott.

A hidegzuhany pedig ezután érkezett, ugyanis az ellentámadásból egyenlített az MTK.

Bognár István, a listavezető Paks edzőjének, Bognár Györgynek a fia kapott egy átadást, megindult a kapu felé, majd 19 méterről lőtt, a labdája viszont megpattant a blokkolni igyekvő Henry Wingón, ez pedig teljesen becsapta a jobbra vetődő Varga Ádámot, aki mellett a labda becsorgott a kapuba (1-1).

A bekapott gól után tovább rohamozott a Fradi és a 39. percben majdnem megszerezte a második gólját. Megint a mezőny legjobbja, a brazil Marquinhos húzott balról befelé, a középre tekert labdájára Varga Barnabás és Zachariassen robbant be, de a labda végül az MTK védőjéről, Kocsis Gergőről vágódott le és csak pár centivel csorgott el a kapu mellett.

A 44. percben aztán összejött a Fradi második gólja. Az izraeli válogatott Mohammed Abu Fani jobb oldali szögletére Varga Barnabás érkezett, aki a magyar válogatott Kata Mihályt ellökve helyet csinált magának, majd hét méterről teljesen tisztán fejet a kapu bal oldalába. Varga gólját azonban nem adta meg Bogár Gergő játékvezető, ugyanis a fülére szóltak, hogy nézze vissza az esetet, a videózás után pedig érvénytelenített a Fradi gólját.

Dibusz hiányában ezúttal Varga Barnabás volt a Fradi csapatkapitánya Forrás: MTI/Illyés Tibor

A szünetben mindkét csapat cserélt. A Fradiban a Viditől igazolt Kenan Kodrót Cebrail Makreckis váltotta. A bosnyák támadónak nem sikerült túl jól a bemutatkozása, ugyanis összesen hét labdaérintése volt, ennél csak a Fradi kapusa, Varga Ádám ért kevesebbszer labdába. Az MTK-ban Végh Bence helyére Varjú Benedek érkezett a védelembe.

A második félidő balszerencsésen indult a Fradinak, ugyanis egy védelem mögé betett labdára Varga Ádám futott ki a kapuból, de összeütközött saját védőjével, Ibrahim Cissével, a francia játékosnak pedig mezt is kellett cserélnie, mert ömlött a vér a fejéből, de szerencsére folytatni tudta a játékot.

Az 52. percben aztán ismét vezetést szerzett a Fradi.

A bosnyák Stjepan Lončar tört kapura, a 17 méteres lövése elakadt a blokkban, de a labda pont az érkező Varga Barnabásé lett, aki mellel levette, majd hét méterről a kapuba lőtt (2-1).

A magyar válogatott támadó egészen elképesztő formában futballozott, ugyanis egy perccel később megszerezte a mesterhármasát.

Egy előrevágott labdát a korábbi a magyar válogatott védő, Kádár Tamás próbált meg lefedezni, azonban a mögötte érkező Varga Barnabás elpöckölte a labdát, ziccerbe került, majd Demjént kicselezve az üres kapuba gurított (3-1).

Itt azonban még nem volt vége a Varga-show-nak, ugyanis a Fradi csatára az 56. percben újabb gólt szerzett.

Ezúttal Marquinhos tekert balról középre egy labdát, az érkező Varga pedig hét méterről elemi erővel fejelt a léc alá (4-1).

  • Varga Barnabás a második félidőben 3 perc és 28 másodperc alatt szerzett három gólt, az MTK elleni négy találatával pedig már 12 gólos a Fradi csatára, ezzel megelőzte a góllövőlistán a 11 gólos Kenan Kodrót.

A folytatásban a Fradi nem állt meg, és a 65. percben újabb gólt szerezhetett volna. Egy bal oldali beadásra Lončar érkezett, aki tíz méterről fejelhetett, de a jobb felsőbe tartó labdát Demjén Patrik óriási bravúrral szögletre mentette. Az MTK kapusának azonban nem volt szerencséje, ugyanis a szöglet után Varga elé került a labda, aki sarokkal lekészítette azt Lončarnak, a bosnyák középpályás pedig kilenc méterről a bal alsóba tekert (5-1).

Varga Barnabás (középen) 67 perc alatt négy gólt lőtt és egy gólpasszt adott Forrás: MTI/Illyés Tibor

Varga Barnabás lecserélése után továbbra is a Fradi dominált a mérkőzésen, de a négygólos vezetése birtokában a bajnokcsapat visszavett egy sebességi fokozatot, és igazán nagy helyzeteket már nem alakított ki, de így is kiütéses győzelmet aratott és két meccs alatt 11 gólt lőtt az MTK-nak az NB I idei szezonjában.

Győzelmével a címvédő Ferencváros a Paksot megelőzve a tabella élére ugrott, azonban a tolnai csapat visszaelőzheti a Fradit, ha csütörtökön győzni tud Mezőkövesden.

1. félidő
32Bence Végh
32István Bognár
21Barnabás Varga
21Marquinhos
2. félidő
87Muhamed Besic
78Habib Maiga
78Cristian Ramírez
78Zsombor Nagy
69Nikolas Spalek
67Barnabás Varga
67Ibrahim Cissé
66Barnabás Varga
66Stjepan Loncar
62Richie Ennin
62István Bognár
58Khaly Thiam
56Barnabás Varga
56Marquinhos
53Stjepan Loncar
53Barnabás Varga
52Barnabás Varga
46Kenan Kodro
46Bence Végh
Összeállítások
Ferencvárosi TC4-4-2
MTK Budapest3-5-2
Football Pálya
16
Kristoffer
Zachariassen
1
Ádám
Varga
10
11
Kenan
Kodro
15
Mohammed
Abu Fani
19
Barnabás
Varga
27
Ibrahim
Cissé
31
Henry
Wingo
33
Stjepan
Loncar
80
Habib
Maiga
99
Cristian
Ramírez
16
Bence
Végh
20
Mátyás
Kovács
21
Gergő
Kocsis
22
Viktor
Gey
23
Khaly
Thiam
25
Tamás
Kádár
13
Gergő
Rácz
2
Benedek
Varju
7
Zoltán
Stieber
11
Marin
Jurina
14
Artúr
Horváth

Ferencvárosi TC

Kezdők
16Kristoffer Zachariassen
1Ádám Varga
10Marquinhos
56
21
11Kenan Kodro
46
15Mohammed Abu Fani
19Barnabás Varga
67
66
56
53
52
21
27Ibrahim Cissé
67
31Henry Wingo
33Stjepan Loncar
66
53
80Habib Maiga
78
99Cristian Ramírez
78
64Alex Toth
90Dénes Dibusz
3Samy Mmaee
5Muhamed Besic
87
7Mohamed Ali Ben Romdhane
23Lóránd Pászka
25Cebrail Makreckis
54Dhonata
55Bálint Katona
72Aleksandar Pesic
76Krisztián Lisztes
77Edgar Szevikjan
Cserék

MTK Budapest

Kezdők
16Bence Végh
46
32
20Mátyás Kovács
21Gergő Kocsis
22Viktor Gey
23Khaly Thiam
58
25Tamás Kádár
13Gergő Rácz
2Benedek Varju
7Zoltán Stieber
11Marin Jurina
14Artúr Horváth
15Márk Kosznovszky
17Nikolas Spalek
69
18Krisztián Németh
24Dániel Vadnai
27Patrik Kovács
29Rajmund Molnár
10István Bognár
62
32
1Patrik Demjén
5Zsombor Nagy
78
6Mihály Kata
9Richie Ennin
62
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 31 22 4 5 78-28 50 71
GY
GY
D
GY
GY
I
2.
Paksi FC 31 16 9 6 48-40 8 54
V
V
V
GY
D
I
3.
Fehérvár FC 31 16 10 5 55-39 16 53
GY
GY
D
V
GY
I
4.
Puskás Akadémia FC 31 13 8 10 53-33 20 49
GY
GY
GY
V
GY
I
5.
DVSC 31 13 12 6 47-44 3 45
V
GY
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 31 12 12 7 41-58 -17 43
GY
D
GY
V
V
I
7.
Kecskeméti TE 32 12 14 6 43-44 -1 42
V
GY
D
D
GY
I
8.
ZTE FC 31 12 13 6 52-57 -5 42
GY
V
D
GY
GY
I
9.
DVTK 31 11 12 8 48-56 -8 41
V
D
GY
D
V
I
10.
Újpest FC 32 11 17 4 45-65 -20 37
V
V
V
GY
V
I
Teljes lista