Vágólapra másolva!
A klub korábbi játékosa, Kulcsár Árpád lett a labdarúgó NB II-ben szereplő Pécsi MFC vezetőedzője.

A baranyai klub honlapjának keddi beszámolója felidézi, hogy a 49 éves, pro licences Kulcsár 2001 januárjától 2009 nyaráig futballozott a PMFC-ben. A korábbi gólerős balszélső 190 bajnokin lépett pályára pécsi színekben, és tagja volt a 2003-ban az élvonalba jutott együttesnek.

Később edzőként visszatért, megbízott szakvezetőként az első és a másodosztályban is vezette már a csapatot. Legutóbb a klub utánpótlás szakmai igazgatójaként tevékenykedett.

A tabella 12. helyén álló PMFC-re az idei évben még három bajnoki mérkőzés vár: vasárnap a Budafokot fogadja, egy héttel később Szegedre látogat, majd december 10-én a Mosonmagyaróvár otthonában zárja az esztendőt.

A pécsiek előző edzőjét, Weitner Ádámot szeptember 28-án menesztették.