Marco Rossi veretlenül csoportelső csapata Litvániában folytathatja szenzációs menetelését. A magyar válogatott számára már a kijutás a tét, vagyis a három pont megszerzése esetén garantált az Eb-szereplés. Mindezt az MLSZ tájékoztatása szerint az eddig négy győzelemmel és egy döntetlennel álló magyar válogatott tiszta pirosban harcolhatja ki Kaunasban kedd este Litvánia vendégeként.
Mondhatnánk, hogy a bevált dolgokon nem érdemes változtatni, hiszen a csoportküzdelmek során ez lesz a negyedik alkalom, hogy Szoboszlaiék piros felsőben és piros nadrágban lépnek pályára, legutóbb ebben a szerelésben győzték le 2-1-re a szerbeket, valamint az első fordulóban Bulgáriát 3-0-ra, és a mostani rivális litvánokat 2-0-ra a Puskás Arénában.
Az Origo élő szöveges közvetítéssel és helyszíni összefoglalóval is jelentkezik a 20.45-kor kezdődő litván-magyar mérkőzésről.