A németek világbajnok focistájának fogalma sincs, mihez fog kezdeni

Mesut Özil
Özil a világbajnoki trófeával 2014-ben
Vágólapra másolva!
Egyelőre nincsenek konkrét tervei a visszavonulását szerdán bejelentő Mesut Özil világbajnok német futballistának, aki most elsősorban a családjára akar koncentrálni.

A 34 éves játékos a Marca című spanyol sportnapilap pénteki számában közölt interjúban úgy fogalmazott, fogalma sincs, mi fog történni vele a következő hónapokban és években.

"Mindenekelőtt a családommal, a feleségemmel és két csodálatos lányommal töltök majd sok időt itt, Törökországban" - jelentette ki a 92-szeres német válogatott középpályás, aki 2014-ben nyert vb-t.

Élvezni szeretném a nyugalmat, hiszen bárki, aki figyelemmel követte a pályafutásomat, tudhatja, hogy nem igazán szeretem a reflektorfényt" - nyilatkozta Özil.

Özilnek egyelőre nincs konkrét terve a jövőre Forrás: Anadolu Agency via AFP/2023 Anadolu Agency/Sercan Kucuksahin

A középpályás elmondta, 2010 nyarán nemcsak a Real Madrid, hanem az FC Barcelona is le akarta igazolni a Werder Brementől, de egészen más jellegű volt a királyi gárda és a katalán sztárklub érdeklődése.

"A Realnál José Mourinho abban az időszakban indított el egy sor változtatást, nekem pedig VIP-túrát adott, megmutatta a stadiont és az összes trófeát, amit nyertek. Ettől libabőrös lettem. A barcelonai látogatásom már kevésbé volt szép, kiábrándított ugyanis, hogy az akkori edző, Josep Guardiola még arra sem vett fáradtságot, hogy személyesen találkozzon velem" - mesélte Özil.

Pályafutása csúcsaként a 2014-es világbajnoki döntő estéjét nevezte meg a Schalkéban, a Bremenben, a Realban, az Arsenalban, valamint a török Fenerbahcéban és Basaksehirben is szerepelt labdarúgó.

Özil a világbajnoki trófeával 2014-ben Forrás: AFP/Patrik Stollarz

"Az a riói este volt a legjobb, amit átéltem a karrierem során"

- jelentette ki, és szintén meghatározó élményként említette azt a napot, amikor 2013-ban elhagyta a Real Madridot az Arsenal kedvéért.

"Nehéz pillanat volt az a számomra, és emlékszem, amint a repülőgép felszállt, elkezdtek potyogni a könnyeim, mert abban a pillanatban tudatosult bennem, hogy vége van" - mondta Özil, aki a vb-cím mellett a Real Madriddal spanyol bajnokságot nyert, az Arsenallal pedig négyszer is kupagyőzelmet ünnepelhetett.