Vágólapra másolva!
Zambia nemzeti hősét, Philemon Mulalát gyászolja az egész ország. A 60 éves korábbi sztárfocistát ugyanis dél-afrikai otthonában a saját kutyái ölték meg.

A 60 éves egykori futballsztárt dél-afrikai otthonában

a saját kutyái (két amstaff-pitbull keverék és egy ismeretlen fajta) harapták halálra. A felesége találta meg a kertjükben Mulala holttestét.

Már korábban hallotta a házuk túlsó részén, hogy nagyon ugatnak az ebek, de nem különösebben foglalkozott velük, mert forgalmas utcájukban gyakori volt az ilyesmi a kerítésnél - írja a Ripost.

A focista felesége hangos ugatásra lett figyelmes, majd később miután áramszünet lett a házukban,

elindult megkeresni a férjét, akinek összeharapdált holttestére a kert végében talált rá

- számolt be róla a Bild.

"Egy áramszünet miatt később kezdte csak keresni a férjét, és

– mondta Sam Tselanyane rendőrségi szóvivő.

Mulala többek között azért örvendett óriási népszerűségnek a hazájában,

mert az egykori angol gyarmat (Észak-Rodézia) függetlenné válása (1964) után az ő generációja ért el először jelentős sikereket a futballban. A legrégebbi afrikai focitorna (CECAFA-kupa) 1984-es megnyerésekor például az ő Kenyának lőtt két góljával jutott be Zambia a Malawi ellen később megnyert döntőbe. Ez volt a Chipolopolo (Rézgolyók) néven becézett zambiai válogatott első nemzetközi kupagyőzelme (azóta, 2012-ben már megnyerték az Afrikai nemzetek kupáját is).

amikor Zambia az első nagy címét nyerte független államként" – mondta a zambiai szövetség részéről Sydney Mungala szóvivő.