Vágólapra másolva!
Távozott a magyar válogatott Szalai Attilát is foglalkoztató Fenerbahcétól Mesut Özil, aki március óta nem lépett pályára az együttes első csapatában.

A korábbi német válogatott labdarúgó márciusban került ki a keretből, sajtóhírek szerint azért, mert összeveszett Ismail Kartal vezetőedzővel.

A pályafutásomat teljesnek tartom azzal, hogy három és fél évre aláírtam gyerekkori szerelmemhez, a Fenerhez, még úgy is, hogy az első fél évben nem kaptam fizetést" - írta akkor a Twitter-oldalán a világbajnok középpályás.

"Még egyszer szeretném hangsúlyozni: a Fenerbahcén kívül semmilyen más klubban nem akarom befejezni a pályafutásomat. Nincs más célom a szerződésemből hátralévő időben, mint hogy ebben a mezben szerepeljek. A döntésem világos és végleges" - tette hozzá Özil.

A 33 éves játékos tavaly januárban az Arsenaltól igazolt a török együtteshez, most pedig országon belül váltott klubot, ugyanis az Istanbul Basaksehir játékosa lesz.

A Fener a bajnokságban a második, a Basaksehir a negyedik helyen végzett az előző szezonban.