Vágólapra másolva!
A lengyel élvonalban szereplő Nieciecza labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását a 24-szeres magyar válogatott Varga Roland.

Varga június 30-áig szóló szerződést írt alá új csapatával, amely a lengyel bajnokság utolsó helyén áll jelenleg.

A 32 éves támadó tavaly januárban távozott hosszú idő távozott a Ferencvárostól, ahol összesen 225 alkalommal lépett pályára és 75 gólt lőtt. A Fradival három bajnoki címet, három Magyar Kupa-, két Szuperkupa-győzelemet ünnepelhetett, valamint az Európa Liga- és a Bajnokok Ligája-csoportkörében is tagja volt a zöld-fehérek csapatának. Ezt követően fél évet játszott az MTK-nál, majd az Egyesült Arab Emírségek bajnokságában szereplő al-Ittihad Kalbához szerződött, ahol mindössze 12 mérkőzésen kapott lehetőséget, januárban azonban a klub szerződést bontott vele, így szabadon igazolhatóvá vált.

A bejelentést követően Varga a hivatalos Instagram oldalán osztott meg egy képet, amelyen új csapata mezével látható.

A támadó a lengyel klub történetének második magyar légiósa, korábban Kecskés Ákos is megfordult a csapatnál, ahol a 2017–2018-as idényben 13 mérkőzésen viselte szerelését.