Vágólapra másolva!
A világbajnok Mesut Özil kikerült az Arsenal labdarúgócsapatának 25 fős bajnoki keretéből. A 32 éves középpályás szerződése júniusig szól, és heti 350 ezer fontot (140,7 millió forint) keres, de ebben a szezonban még nem lépett pályára Mikel Arteta vezetőedző csapatában.

Özil legutóbb márciusban játszott az Arsenal színeiben, és az Európa-ligára szeptember elején leadott névsorban sem szerepelt. Arteta a múlt hónapban azt mondta, Özilnek nehéz dolga lesz, ha be akar kerülni a kezdőcsapatba az alakulófélben lévő Arsenalnál.

Mesut Özillel nem számol Mikel Arteta Forrás: AFP/Ian Kington

A hátvéd Szokratisz Papasztatopulosz ugyancsak kimaradt a Premier League-re, korábban pedig az Európa-ligára nevezett keretből.

A Chelsea benevezte a bajnokságra tavaly tavasszal visszavonult kapusát, Petr Cech-t, aki 2004 és 2015 között védett az együttesben, és jelenleg technikai tanácsadóként dolgozik a klubnál. A klub közleménye szerint a 38 éves játékost a koronavírus-járvány okozta példátlan körülmények miatt, elővigyázatosságból nevezték, szerződéssel nem rendelkezik.

A Manchester United a védő Phil Jonest és a kapus Sergio Romerót, a Tottenham Hotspur a hátvéd Danny Rose-t, az Everton a szélső Yannick Bolasie-t hagyta ki.