Vágólapra másolva!
Ismét eljött a pillanat, amikor a magyar futball hosszú téli pihenőre vonul. December 9-én, szombaton rendezték az utolsó őszi fordulót, legközelebb 2018. február 24-én láthatunk NB I-es mérkőzéseket. A 2017/18-as idényének (több mint) első fele megannyi emlékezetes pillanatot hozott, ezeket szedtük most csokorba a teljesség igénye nélkül.

Berúgott öltözőajtó Újpesten

A 13. fordulóban a Paks sorozatban a hatodik meccsén is pontot szerzett, ezúttal az edzőváltáson átesett Mezőkövesddel játszott 1–1-es döntetlent, Böde Dániel hajrábeli gólja döntött a házigazda Ferencváros javára az Újpest elleni 222. derbin, amelyen az ultrák még nem voltak jelen.

A Vasas meglepetésre hazai pályán 2–1-re kikapott a Balmazújvárostól, így az újonc csapat megszerezte az első idegenbeli győzelmét.

Horváth Ferenc megköszönte játékosai teljesítményét, a diadalt a héten meghalt édesanyjának ajánlotta.

A derbi után Mezőkövesden is Böde Dániel döntött, az FTC pedig élre állt, miután az Újpest és a Videoton feszült meccsen nem bírt egymással (2-2). Az nso.hu az öltözőfolyosóról kapott hírei szerint

Ezekiel Henty neki akart rontani az újpesti Bojan Szankovicsnak,

a meccset kilenc emberrel befejező fehérváriak nigériai légiósát a saját csapattársai közül négyen fogták le, majd az öltözóajtó bánta az esetet. Az incidens után mindkét csapat közleményt adott ki, természetesen teljesen más szemszögből elemezve az esetet.

Így nézett ki az újpesti öltözőajtó Forrás: nso.hu

És ez még nem minden, amit ez a találkozó hozott: az összecsapás hajrájában bizarr közjáték miatt állt meg a játék, miután

az egyik hazai néző egy WC-ülőkefedőt dobott a pályára.

Az Újpest egyébként két zárt kapus meccset kapott, míg Henty 100 ezret fizethetett.

Nem mindennap lát ilyet az ember a futballpályán Forrás: nso.hu

A 15. fordulóban a Danko Lazovics két-két góllal és gólpasszal jelentkezett, a Videoton pedig 4–0-ra legyőzte a sereghajtó Mezőkövesdet, a Ferencváros hazai pályán 2–1-re nyert a Debrecen ellen, így megszakította a Loki sorozatát.

A ferencvárosi ultrák először szurkoltak a Groupama Arénában, telt ház és fantasztikus hangulat volt az összecsapáson.

Visszatértek a Fradi ultrái Fotó: Csudai Sándor - Origo

Viszont sajnálatos esemény is beárnyékolta a szurkolók visszatérését, mivel a szünetben verekedés tört ki, majd késelés is történt. Emiatt először

az MLSZ hárommillió forintos pénzbüntetéssel, valamint szektorbezárással büntette a Ferencvárost, majd a fellebviteli tárgyaláson a testület 10 millió forintra emelte a büntetést.

Az összecsapáshoz közvetlenül nem tartozó, de furcsa történet esett meg Diósgyőrben, ahol Bódog Tamás vezetőedző egymillió forintra megbüntette Busai Attilát. A DVTK középpályása csapata bajnokija helyett a Ferencváros–Debrecen összecsapást tekintette meg, ráadásul erről a Facebookon is hírt adott.

Stadionavató Szombathelyen, őszi első a Fradi

A Haladásnál pedig újabb magyaros történet bontakozott ki. A csapat vezetőedzőjének,

Pacsi Bálintnak az NK Osijek ellen stadionavató napján köszönték meg a munkáját, nem mellesleg a kirúgott edző pont ekkor ünnepelte a születésnapját.

A helyét a szlovák Michal Hipp vette át. A stadionavatót a Haladás nyerte 3-1-re.

A 16. fordulóban az Újpest hazai pályán 2–1-re legyőzte a bajnoki címvédő Budapest Honvédot a labdarúgó, amely összecsapás

elképesztő potyagólt is hozott.

A Videoton hétgólos meccsen (2-5) nyert Debrecenben, és azonos pontszámmal állt a tabella élén a Pakson 2-0-s győzelmet arató Ferencvárossal. Az FTC NB I-es történetében először fordult elő, hogy egy bajnokin két afrikai játékos szerezte a csapat góljait, mégpedig Amadou Moutari és Joseph Paintsil.

November vége sem telt érdekesség nélkül. 2017. áprilisában, tehát még az előző bajnokság tavaszi idényében a DVTK-Vasas mérkőzésen Kassai Viktor kiállította a miskolciak játékosát, Lipták Zoltánt. A feldühödött Lipták majdnem nekiment Kassainak, öten fogták le. Novemberre derült ki, hogy Kassai Viktor állítólag rasszista megjegyzést tett a DVTK egyik akkori, ma már a Puskás Akadémia színeiben futballozó játékosára, Patrick Mevoungoura.

Kassai Viktor ezért beperelte Lipták Zoltánt, a DVTK pedig azt kérte az MLSZ-től, hogy a per ideje alatt Kassai ne vezessen nekik mérkőzést.

Térjünk vissza most az őszi idény végére. A 17. fordulóban a Haladás telt ház előtt lépett pályára a Ferencváros ellen az első bajnokin az új stadionban. A találkozót 2-1-re nyerte a szombathelyi csapat, méghozzá a 17 éves Kiss Tamás gyönyörű találatának köszönhetően.

A Vidinek nem okozott gondot a Paks legyőzése, így újra pontelőnnyel vezetett a székesfehérvári csapat, míg az Újpest a DVTK-t is legyőzte, és sorozatban három sikernél járt.

Újpesten közben megalakult az új klubvezetés.

Berta Csaba lett az ügyvezető igazgató, a 21-szeres magyar válogatott Böőr Zoltán látja el a klubmenedzseri teendőket, dr. Dzodzoglu Sziderisz pedig operatív igazgatóként tevékenykedik majd.

A Fradi az őszi első Fotó: Polyák Attila - Origo

A 18. fordulóban a Debreceni VSC hazai pályán Takács Tamás 26. percben szerzett góljával 1–0-ra legyőzte a címvédő Bp. Honvédot, Felcsúton megszerezte első idegenbeli sikerét a Haladás (1-3), míg

az ősz rangadóján, az egész idény legjobb mérkőzésén Ferencváros 3-1-re verte a Videotont

és pontszámban beérte a fehérvári csapatot.

Az ősz zárófordulója előtt Böde Dániel szerződéshosszabbítása miatt örülhettek először a ferencvárosi szurkolók, majd pedig azért, mert a Haladás a Videotont is legyőzte (1-0),

a Fradi pedig 2-0-ra verte Újpesten a Vasast, így három pont előnnyel őszi elsőként mehetett pihenőre.

Az NB I-es őszt egy újabb edzőváltás zárta: a Bp. Honvéd labdarúgócsapata

a Paks elleni győztes meccs után megköszönte Erik van der Meer munkáját és azonnali hatállyal felbontotta a szerződését. A holland helyét pedig Supka Attila veszi át.

Az edzőváltás kapcsán a Honvéd tulajdonosa, George Hemingway még legyengeelméjűzte az amúgy általa szerződtetett holland edzőt (akinek az ősz folyamán volt egy felettébb érdekes nyilatkozata egy holland lapban), majd ezzel a közjátékkal tényleg pihenőre vonult az NB I mezőnye.

Folytatása következik 2018. február 24-én.