Vágólapra másolva!
Végre megszakadt a skót Rangers nyeretlenségi sorozata, de a glasgow-iak még így is csak negyedikek hazájuk pontvadászatában. A bolgár bajnokság rangadóján a Liteksz Lovecs győzelme a Levszki Szófia felett elsősorban a CSZKA Szófiának jött jól, míg Franciaországban a Lyon egy gól nélküli döntetlennel is növelte előnyét, mivel a riválisai sem tudtak győzni.

Nem sikerült valami szépen Josef Hickersberger búcsúja az SK Rapid Wien kispadjától, hiszen a mester utolsó mérkőzésén a bécsiek 2-0-s vereséget szenvedtek az osztrák bajnokság rangadóján az FC Red Bull Salzburgtól, és így nem tudták csökkenteni hátrányukat a listavezető FK Austria Wiennel szemben, sőt, a salzburgiaktól is leszakadtak. Hickersberger január elsejétől az osztrák válogatott szövetségi kapitánya lesz, és máris megkezdheti a felkészülést a 2008-as, saját rendezésű Eb-re - utolsó bajnoki mérkőzésén pedig csapata a jövő évi világbajnokság labdájával játszott. A Teamgeist, azaz Csapatszellem fantázianévre hallgató játékszer most debütált hivatalos tétmeccsen, és a jelek szerint a salzburgiak jobban alkalmazkodtak a speciális labdához, hiszen az első perctől kezdve fölényben futballoztak, és csoda, hogy csak a 21. percben szerezték meg a vezetést - igaz, két perccel korábban a vezető találatot szerzett Christian Mayleb már rúgott egy szabályosnak tűnő gólt, amit a játékvezető les címén nem adott meg. A lelátón helyet foglaló prominens személyiségek (köztük Franz Beckenbauer, Davor Suker vagy a Formula 1-es pilóta, David Coulthard - utóbbi a szünetben az egyik német autógyártó cég új modelljével ment egy kört) a második félidőben is azt láthatták, hogy a hazai gárda sokkal jobban játszik, de a három pont sorsa véglegesen csak az utolsó percekben dőlt el, amikor Markus Schopp bebiztosította a győzelmet a Salzburgnak. Az energiaital által szponzorált klub ezzel pontszámban utolérte a listavezető Austria Wient, amelynek azonban van egy elmaradt mérkőzése, és a gólaránya is rosszabb.

Évek óta nem volt olyan izgalmas a holland pontvadászat, mint most, hiszen a 15. forduló után az élen három gárda áll azonos pontszámmal. Mindez elsősorban annak köszönhető, hogy a legutóbbi játéknapon a Feyenoord nyerni tudott a listavezető PSV Eindhoven ellen, és ezzel az AZ Alkmaarral együtt felzárkózott az eindhoveniekhez. A De Kuijp stadionban a hazaiak ezt megelőzően utoljára két és fél évvel ezelőtt, 2003 májusában tudtak nyerni, de most már a hetedik percben megszerezték a vezetést, egy szerencsés találattal: Salomon Kalou lövésébe Dirk Kuyt beletette a lábát, és a legutóbbi gólkirályon a labda úgy változtatott irányt, hogy védhetetlenné vált a PSV brazil kapusa, Gomes számára. A Philips-gyáriak a Fenerbahce elleni BL-meccshez képest két helyen változtattak kezdő tizenegyükön, de a csatársor bal oldalára bekerült ausztrál Jason Culina meglehetősen gyengén futballozott. A másik két támadó, Jefferson Farfán és Jan Vennegor of Hesselink viszont jól játszott, és ők ketten majdnem összehozták az egyenlítést, ám közvetlenül a szünet előtt Farfán hiába cselezte már a kapust is ki, a védők kivágták a gólvonalról gurítását. A második játékrészben aztán a vendégek mestere, Guus Hiddink kockáztatott, és a középpályás Timmy Simons helyére még egy csatárt hozott be, vagyis a PSV tulajdonképpen négy emberrel rohamozott, de ennek ára a védelem stabilitásának megingása volt, és a hajrában inkább a Feyenoord volt közelebb a gólszerzéshez - a győzelemhez azonban az egy találat is elég volt. Mivel egy nappal korábban az AZ Alkmaar is begyűjtötte a három pontot, így ez a három csapat egyaránt 35 ponttal rendelkezik.

Jó hetet zárt a skót Rangers FC, hiszen azok után, hogy kiharcolta a továbbjutást a Bajnokok Ligájában az olasz FC Internazionale elleni döntetlennel, a bajnokságban is végre sikerült győznie, megszakítva ezzel a tíz mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozatot. Pedig a glasgow-iak feladata nem volt egyszerű, elvégre a tabellán előtte álló, negyedik helyet elfoglaló, hat mérkőzés óta veretlen Kilmarnockhoz látogatott. Ráadásul a csapatot sújtó sérüléshullám újabb folyományaként a marokkói Hamid Namusi is kidőlt a sorból, így a tinédzser Steven Smith is bekerült a kezdők közé. Mindez azonban nem zavarta a dán támadót, Peter Lövenkrandsot abban, hogy a 16. percben megszerezze a vezetést csapata számára - a meglehetősen lesgyanús gól után a Kilmarnock mesterét, Jim Jefferies reklamálás miatt el is küldték a kispadról. Nem sokkal később egy jogosnak tűnő tizenegyes is elmaradt a Rangers kapuja előtt, majd a félidő hajrájában Lövenkrands megint betalált, így eldőlni látszott a találkozó, főleg, hogy a második játékrész is vendéghelyzetekkel kezdődött. A Kilmarnocknak ugyan váratlanul sikerült szépítenie, de Lövenkrands a további izgalmakat megelőzendő gyorsan rúgott még egy gólt, így aztán a Killie újabb találata megint csak a szépítésre volt elegendő. A Rangers ezzel a győzelemmel is csak a negyedik helyre jött fel, de csökkent a hátránya a közvetlenül előtte állókkal szemben, mivel a harmadik Hibernians kikapott a listavezető Celtictől, és a Hearts is csak egy döntetlenre volt képes az Inverness Claedonian Thistle-lel szemben.