Vágólapra másolva!
A címvédő és listavezető Ferencváros idegenben csak egy büntetőből szerzett góllal tudta legyőzni az újonc Budapesti Vasast a labdarúgó Arany Ászok Liga 7. fordulójában. A hazaiak kispadján bajnoki mérkőzésen most debütált a kedden kinevezett új vezetőedző, Egervári Sándor. Az MTK Bori és Kanta találataival 2-0-ra verte a ZTE-t.

Példátlan események történtek a szombati Diósgyőr-Győr bajnoki mérkőzésen, amelyet a vendégek 3-2 arányban megnyertek. Reszeli Soós István, a Győr vezetőedzője, akit a diósgyőri szurkolók felelőssé tettek a helyi futball kft. akkori csődjéért, a biztonságiak javaslatára már az első félidőben elhagyta a stadiont, majd szünet után - ugyancsak javallatra - a várost is.

A pálya szélén eközben már több hazai fanatikus tartózkodott, és a lefújást követően üldözőbe vették a győri futballistákat. A Rába-partiak közül többen életveszélyben érezték magukat, közülük különösen Vincze Gábor és Vincze Ottó keveredett összetűzésbe az ultrákkal.

A játékosokat a rendezők nagy nehezen tudták csak az öltözőfolyosóra kísérni, majd a vendégcsapat küldöttsége több mint két órát töltött az öltözőben mire elindulhatott a busz Győr felé. Ám még így is további egy órába telt mire elérték az autópályát, míg a DVTK stadionja körül továbbra is forrtak az indulatok. A szurkolók közül 6 embert állítottak elő.

Az eseményekről Vincze Ottó, aki egyébként két gólt szerezett a mérkőzésen, a következőket mondta. "Nagyon sajnálom a történteket, mivel mindig is szerettem Diósgyőrben játszani, hiszen ott általában szépszámú közönség előtt léphettünk pályára. Ezért is mondom azt, hogy a DVTK-ra nagy szüksége van a magyar labdarúgásnak. Kár volt a hajrában történet eseményekért, főként, mert jól játszottunk és megérdemelten nyertünk egy nehéz meccsen."

Az eseményekkel a liga a hét elején kíván foglalkozni.

Bánki József

Diósgyőr-Győr/sport/magyarfoci/20040925detarival.html?pIdx=3